Szemhéjplasztika

A szem körül megjelenő, és idővel egyre mélyülő ráncok, a szem alatti sötét árkok vagy táskák, illetve a lógó, petyhüdt felső szemhéjak komor, bús tekintetet kölcsönöznek az egész arcnak. Ezek a problémák a szemhéjplasztika segítségével korrigálhatók, melynek következtében újra fiatalos, üde lesz a tekintet, és az arc összességében sokkal fiatalabbnak látszik. Szemhéjplasztikával (alsószemhéj és felsőszemhéj) megszüntethető a felső szemhéj lógása illetve a szem alatti és feletti elődomborodó, duzzadt táskákért felelős zsírtöbblet is eltávolítható.

Szemhéjplasztikai beavatkozás

Az életkor előrehaladtával a szem vékony és érzékeny bőre veszít rugalmasságából, ez a tekintetet fáradttá, a szem kontúrját határozatlanabbá teszi. Először csak az apróbb, felületi szarkalábak jelennek meg, később már a mélyebb rétegekben is kialakul a ráncosodás. A felső szemhéj bőre akár a szempillasorra lóghat, az alsó szemhéj petyhüdt bőre a szemhéj árok elmélyülését, a porcos szemhéj területének elemelkedését is okozhatja.

A faggyúmirigy termelés ezen a területen sokkal kisebb, mint a bőr más képletei esetében, ezért a bőr szárazsága itt erősebben jelentkezhet. De a túlzott napozás, az éjszakai élet, vagy a cigaretta is a hozzásegítheti többek között a szemkörüli részek gyorsabb ütemű öregedését, a kollagén termelésének lassulását. A felelőtlen életmódon, vagy az öröklött, nem túl kedvező, gének okozta problémán azonban a modern plasztikai sebészet már nagyon hatékonyan képes segíteni.

Szemhéjplasztika (alsószemhéj és felsőszemhéj) alkalmával szükség esetén az orvos nem csak a bőrfelesleget távolítja el, hanem a szem alatti és feletti elődomborodó táskákért (táskás szem, puffadt szem, petyhüdt szemhéj vagy karikás szem) felelős zsírtöbbletet is. Miután az alsó szemhéj sötét árkai és karikái felelősek a fáradt, szomorú megjelenésért, a szemhéjplasztika elvégzése után ismét a fiatalos, üde tekintet dominálhat. Ha kizárólag a sötét árok jelent problémát, úgy ezt a plasztikai sebész úgynevezett hámlasztásos eljárással korrigálhatja.

A szemhéjplasztikai műtétet más, arcot fiatalító eljárással mint: ráncfeltö különböző felszívódó anyagokkal, vagy saját zsírral, ajakvastagítás, Botox injekciós kezelés, „Darkula-terápia”, mezoterápia, kémiai hámlasztás, FTC (Fine Thread Contouring – szál behúzás), vagy esztétikai műtéttel is kombinálhatjuk, többnyire arcplasztikával. A szemhéj helyzetét is befolyásolhatjuk a megfelelő metszéssel és varrással.

Jelentkezz most
ingyenes konzultációra!

A szemhéjplasztika műtét menete:

  1. A szemhéjplasztika előtt laborvizsgálat szükséges.
  2. A műtétet helyi érzéstelenítésben, ambulánsan végezzük, körülbelül egy-másfél óráig tart.
  3. A műtéti metszés rejtett helyen, a ráncvonalban, ill. alsó szemhéjplasztikánál a pillasor alatt történik, amelyet plasztikai varrattal zárva a heg szinte nem is látszik.
  4. Műtét után a beavatkozás területén duzzanat vagy fájdalom jelentkezhet, amely kamillaborogatással, vagy hagyományos fájdalomcsillapítókkal enyhíthető. Ebben az időszakban a nehezebb fizikai munka, vagy a hajolás kerülendő, de nem szabad napra, szoláriumba, vagy szaunába sem menni.
  5. A varratokat gyógyulástól függően kb. az ötödik-nyolcadik napon távolítjuk el.
  6. A szemhéjplasztika végeredménye tartós, ismétlése több év után újabb heg nélkül lehetséges.

Szükséges orvosi vizsgálatok a szemhéjplasztika előtt

A plasztikai műtétet megelőzően bizonyos orvosi vizsgálatok elvégzésére van szükség. A szemhéjplasztika műtét előtt elegendő egy laborvizsgálat.

  • Laborvizsgálat

További vizsgálatokra lehet szükség, ha Ön:

  •  Korábban volt már valamilyen plasztikai műtéte
  • Bizonyos betegségek esetén
  • Gyógyszeres kezelés esetén

A további vizsgálatok megállapításához kérjük, hozza magával a plasztikai műtét zárójelentését, illetve a betegségével kapcsolatos dokumentációkat.

Mit várhat a szemhéjplasztika műtéttől

  1. Megfiatalodik az arc

    A szemhéjplasztika műtét hatására az arc és a tekintet újra fiatalossá válik, hiszen a beavatkozás megszünteti a szemhéjak bőrének korral bekövetkező meglazulását, a felső szemhéj lógását és az alsó szemhéjon kialakult táskákat. A szemhéjplasztikával rendkívül látványos fiatalodás érhető el. Hatékonyan korrigálható a duzzadt, táskás szem és a szem körül megereszkedett bőr.
  2. Könnyebben sminkelhető arc

    A kor előre haladtával a szem vékony és érzékeny bőre veszít rugalmasságából, ennek hatására tekintetet fáradttá, a szem kontúrját határozatlanabbá válik. A szemhéjplasztika eltünteti a lógó szemhéjat és újra kiemeli a szemet. A szemhéj ráncos, gyűrött bőre kisimul, feszessé válik, mely egyúttal könnyebben sminkelhető is lesz.
  3. Eltűnnek a duzzadt táskák a szemek alól

    Szemhéjplasztikával szépen korrigálható a duzzadt táskás szem és eltüntethetők az alsó szemhéj sötét, karikás árkai is. A plasztikai műtét során a szem körül megereszkedett, petyhüdt bőr eltávolításra kerül, a kitágult tekintet pedig újra fiatalos megjelenést biztosít. Visszatér az arc üde, kedves, bája.
  4. A szemhéjplasztika eredménye azonnal látható

    A szemhéjplasztika előnye, hogy már azonnal a műtét után látható az eredménye, hiszen a bőrfelesleg és a duzzadt zsírtöbblet eltűnik, a végleges állapot azonban csak körülbelül 6 hét múlva alakul ki.
  5. Rejtett, szinte láthatatlan műtéti hegek

    A szemhéjplasztika mindkét típusa (alsó szemhéj, felső szemhéj) rejtett műtéti metszéssel jár, melyet a plasztikai sebész közvetlenül a pillasor alatt vagy felett a szemhéj redőben ejt, így szinte egyáltalán nem látszik.
  6. Jól kombinálható egyéb arcfiatalító eljárásokkal

    Bizonyos esetekben a szemhéjplasztikát érdemes kiegészíteni más arcfiatalító eljárásokkal. A szemhéjplasztika műtét jól kombinálható arcplasztikával, illetve a szemhéjplasztikához választhatók még a ráncfeltöltés különböző változatai, ajaknagyobbítás vagy akár a ráncfelvarrás.
  7. Újabb műtéti heg nélkül ismételhető

    A szemhéjplasztika eredménye tartós, de a kor előrehaladtával előfordulhat, hogy 10-12 éven belül újra megereszkedik a bőr. Ha szükséges ilyenkor újabb műtét végezhető. A műtét ismétlése újabb heg nélkül lehetséges.

A szemhéjplasztika típusai

  1. Alsó szemhéjplasztika

    Az alsó szemhéjplasztika során a plasztikai sebész eltávolítja szemek alatti meglazult, megnyúlt, lógó bőrfelesleget, illetve szükség esetén eltávolítja a szem alatti előredomborodó duzzadt szemért felelős zsírtöbbletet is. A plasztikai sebész a műtéti metszést rejtett helyen, közvetlenül a pillasor alatt ejti.
    A zsír okozta szem alatti árok esetén a szemhéjplasztika jelenti megoldás, ha azonban az alsó szemhéj körüli árok elsősorban bőrelszíneződés miatt látszik jobban, akkor ezen a szemhéjárok feltöltése tud segíteni.
  2. Felső szemhéjplasztika

    A felső szemhéjplasztika során a plasztikai sebész eltávolítja a megereszkedett, petyhüdt bőrfelesleget, megszüntetve a felső szemhéj ráncosságát és a bőr petyhüdt lógását. Az erősebben elődomborodó szemhéj esetén a zsírfelesleg eltávolítása is szükséges. A plasztikai sebész a műtéti metszést rejtett helyen, az áthajlási redőben ejti, a pillasor felett.
  3. Kétoldali, teljes szemhéjplasztika

    A kétoldali (alsószemhéj és felsőszemhéj) szemhéjplasztika során a plasztikai sebész mindkét területen kimetszi a szem körüli lógós, megereszkedett bőrfelesleget, illetve szükség esetén a szem alatti és feletti előredomborodó duzzadt szemért felelős zsírtöbbletet is eltávolítja.

Mikor indokolt a szemhéjplasztika

  1. Lógós, petyhüdt szemhéjak

    Mivel a szem körüli megereszkedett bőr jelentősen öregíthetik az arcot, egy szemhéjplasztika beavatkozásnak komoly fiatalító hatása van. Ahogy a szemhéjakról eltűnik a ráncos, gyűrődött, lógós bőr, a tekintet kinyílik és az arc újra fiatalossá válik.
  2. Puffadt szemek

    Bizonyos esetekben a szemhéjak alatt és felett előredomborodó táskák alakulhatnak. A duzzanatot legtöbbször zsírfelesleg okozza, mely a szemhéjplasztika plasztikai műtét során eltávolítható.
  3. Táskák, sötét karikák a szemek alatt

    Az alsó szemhéjak alatt megjelenő sötét árkok és karikák fáradt, szomorú megjelenést kölcsönöznek tulajdonosának. Ezek az elváltozások megszüntethetők a szemhéjplasztika műtéttel, melynek hatására visszatér az arc fiatalos, üde bája.

A szemhélyplasztika lehetséges szövődményei

plasztikai sebészeti beavatkozások mindene esetben bizonyos mértékű kockázattal járnak, ez alól a szemhéjplasztika sem kivétel.

A szemhéjplasztika műtét következtében kialakulhatnak például kisebb bevérzések, melyek hitelen fellépő feszítő fájdalommal vagy látásélesség romlással járhatnak. Előfordulhat továbbá a kötőhártya begyulladása, mely kamillás borogatásra, szemcseppre gyorsan javul. Egyéb lehetséges szövődmények a fertőzés, altatással szembeni túlérzékenység, hegképződési zavar – keloid, hipertrofiás vagy atrofiás heg, , heg begyulladása, tartósabb könnyezés vagy az ellenkezője a túlzott mértékű szemszárazság.

További kockázat lehet a műtéti heg lassú,esetleg nem elég esztétikus gyógyulása. A heggyógyulás minden esetben egyénileg változó.

A szemhéjplasztika műtét utáni gyógyulás folyamata

  • Enyhe fájdalom pár napig

    A szemhéjplasztika műtét után általáben nem jelentkezik nagyobb fájdalom, néhány napig azonban érezhető egyfajta tompa fájdalom az operált területen. A panaszok hagyományos fájdalomcsillapító tabletta szedésével enyhíthetők. Az első nap célszerű jegelni a műtéti területet.

  • Varratszedésig nem érheti víz a sebet

    A sebet speciális kötéssel (steristripp) leragasztjuk a varratszedésig (5-7 nap), addig a hegeket nem érheti víz.

Mennyi idő múlva térhet vissza az erdeti életvitelhez

  • Néhány napos otthoni pihenés javasolt

    A szemhéjplasztika műtét után 2-3 napig otthoni pihenés javasolt, lehetőség szerint ágynyugalomban. Ebben az időszakban kissé megemelt felsőtesttel, több párnával aládúcolva kell feküdni és aludni. Kerülni kell az olyan tevékenységeket is, mely a szemeket megterhelnék. ALternatív megoldás lehet ebben az időszakban a televízió és olvasás helyett a zene illetve rádióhallgatás.

  • 1-2 hét múlva vissza lehet térni a munkába

    A műtét után akár már egyetlen hét elteltével foglalkozástól függően lehetősége van arra, hogy visszatérjen a munkába, és a megszokott életvitel is folytatható. Kerülni kell azonban a vérnyomás emelkedéssel, vagy a fej vérbőségével járó tevékenységeket, nem szabad hajolgatni vagy nehezebb súlyt emelni, cipekedni, illetve kerülni kell a csípős, fűszeres étel fogyasztását is.

  • 3-4 hétig kerülendő bármilyen sport tevékenység

    A műtétet követő három-négy hétben a szervezetet óvni kell a nagyobb fizikai terheléstől, és az intenzív sporttól. Kerülendők továbbá az olyan tevékenységek is, melyek az operált területen intenzív igénybevételével járnak.

  • 2 hétig nem szabad sminkelni a szemeket

    A szemhéjplasztika műtét után legalább 2 hétig nem ajánlott az operált terület sminkelése, kerülendő mindenféle szemfesték és szempillaspirál használata.

  • A gépjárművezetés 1 hétig kerülendő

    A műtét után 1 hétig tilos az autóvezetés.

  • A műtéti hegeket 6 hónapig nem érheti UV fény (nap, szolárium)

    A hegek megfelelő gyógyulása érdekében legalább 6 hónapig nem érheti közvetlen napfény a hegeket. Ez idő alatt kerülni kell a napozást és a szolárium használatát is.

A szemhéjplasztika műtét ára:

Mennyibe kerül a A szemhéjplasztika műtét?
Erre a kérdésre a választ, csakis személyes konzultáció után tudjuk megadni.
Jelentkezzen be konzultációra az űrlap segítségével,kattintson ide!

Jelentkezz most ingyenes konzultációra!

Add meg elérhetőségeidet és kollégáink hamarosan keresni fognak telefonon egy ingyenes konzultációs lehetőséggel kapcsolatban!

Online tanácsadás kérdések és válaszok:

szemhéjplasztika
7 éve
Tisztelt Doktor Úr! Édesanyám 83 éves. Felső szemhéj plasztikai műtétre készül,mert megereszkedett a felső szemhéja, zavarja a látásban. Aggódom miatta, mert cukorbeteg, időnként magas a vérnyomása, és allergia miatt jelenleg gyulladásban van a szeme, állandóan könnyezik, szemcseppet is kapott rá a szemorvostól. Ön szerint ezekkel a problémákkal együtt is vállalható a plasztikai műtét? Üdvözlettel: Reszel Melinda

 A szemhéjplasztika kis beavatkozás. Helyi érzéstelenítésben elvégezhető. Természetesen minden műtétnek van kockázata, de ennek elég kevés. Az ön által említett betegségek nehezíthetik a gyógyulást, de ha kezelt a betegsége és jól beállított értékei vannak, akkor nem kell tartani a műtéttől.

Szmhèly műtèt
9 éve
Pajzsmirigy betegsègem miatt a felső szemhèlyamat szeretnèm megműtetni kèrdèsem hogy ezt az OEP tàmogatnà e ès lehet műteni eggyàltalàn ilyen betegsèg esetèn

 Pajzsmirigy betegség miatt többféle elváltozás is lehet, ennek a korrekciója plasztikai sebészeten nem támogatott az OEP által. Szemhéjat mi csak magán úton tudunk korrigálni.

felső szemhélyplasztika
10 éve
Egy vizit szükséges a válaszhoz, mert egy oldali szemhéjplasztika után más lesz a látvány, és jönni fog a másik oldal korrekciójára is. Kérem jöjjön el egy vizitre, az ingyenes.
felső szemhélyplasztika
10 éve
Tisztelt Doktor Úr! Szeretném megkérdezni, hogy csak a jobb szemem felső szemhéj plasztikáját elvégzik-e? A jobb szememmel meg vagyok elégedve, azzal nincs semmi bajom. A jobb szemhéjam petyhüdt, lógós, és már a látásban is zavar. Azt még meg kell írjam hogy nem vagyok fiatal, nem feltétlen a szépség számít. Még érdekelne az is, hogy egy ilyen műtét kb. mennyibe kerülne. Köszönöm és várom a válaszát.
szemhéjplasztika-érdeklődés
10 éve
Nem tudok róla, hogy ilyenkor ne lehetne műtétet végezni. Gondolom a szemhéjplasztikának nincs ellenjavallata.
szemhéjplasztika-érdeklődés
10 éve
Tisztelt Doktor Úr! Egyenlőre tájékozódom és érdeklődöm. Pajzsmirigy alulmüködésem van, lehet e ilyen esetben szemhéjplasztika. Ugyanis már a szemorvosomtól érdeklődtem, ő azt mondta, ki van zárva, és ne nézegessem magam a tükörben. De ahogy múlnak az évek, egyre csúnyább és nagyon zavaró. Köszönettel várom válaszát!
Felső szemhéj plasztika
11 éve
Sokat számít a környezet véleménye. Általában reálisan látják a helyzetet, de mindenkinek más az elvárása. Vannak igényesebbek, és vannak akik nem foglalkoznak a kinézetükkel. A tapasztalatom az, hogy mindenki elsősorban saját maga miatt szeretne jól kinézni, persze úgy, hogy a környezetének is tetsszen.
Felső szemhéj plasztika
11 éve
Kedves Doktor Úr! Érdeklődni szeretnék, hogy mennyibe kerül ez a típusú műtét és tudnék küldeni fényképet is, hogy Ön szerint valóban szükségszerű-e a beavatkozás. A környezetem szerint nem, de mégis mindig mindenki megkérdezi, hogy miért van bedagadva a szemem.... :( Bár ha rajtam múlna majdnem mindenemet átszabatnám :))) Köszönettel: Linda.

Pácienseink ezt is kérdezték:

Honnan tudom, hogy a lógó felső szemhéjam már a látásomat is zavarja, nem csak esztétikai probléma?

A megereszkedett szemhéj akkor okoz látásromlást, amikor a bőrfelesleg rálóg a szempillákra, így fizikai akadályt képezve beszűkíti a látóteret. A korrekciós műtét után a szemrés és a látótér ismét kitágul, ami a látáskomfort helyreállítása mellett kifejezetten fiatalos, nyitott tekintetet eredményez. A beavatkozást akkor érdemes elvégeztetni, amikor a lógás akár esztétikai, akár funkcionális kellemetlenséget okoz. A műtétet helyi érzéstelenítésben végzi az orvos. Ez egy kíméletes ambuláns eljárás, amely után a páciens kényelmesen hazamehet.

Mi a különbség a bőrfelesleg miatti szemhéjlógás és az izom eredetű szemhéjcsüngés (ptosis) között?

A bőrfelesleg okozta szemhéjlógás esztétikai és látótér-szűkületi probléma, amely egy kíméletes, helyi érzéstelenítésben végzett szemhéjplasztika segítségével tökéletesen korrigálható. Ezzel szemben az izom eredetű szemhéjcsüngés (ptosis) a szemhéj emeléséért felelős izom működési zavara vagy beidegzési hibája, amelyet leggyakrabban idegsérülés vagy agyi érintettség vált ki. Míg az idegsérülésből eredő ptosis speciális rekonstrukciós műtéttel korrigálható, az agyi károsodás gyógyítása korlátozottabb, így a két kórkép teljesen eltérő megközelítést igényel.

Segít-e bármilyen krém, masszázs vagy otthoni módszer a megereszkedett felső szemhéjon?

A felső szemhéj lógását a szemhéj bőrének a lazasága okozza. Ennek a megoldása csak műtéttel lehetséges. Különböző hidratáló krémek, a masszázs, vagy bármilyen otthoni kezelés a bőr megnyúlását nem tudja befolyásolni, azt csak műtéti úton lehet helyrehozni.

Hány éves kortól érdemes szemhéjplasztikán gondolkodni?

A beavatkozásnak nincs meghatározott felső korhatára, ez mindig a páciens általános egészségi állapotától függ. A beavatkozás akkor javasolt, amikor a szemhéj megereszkedése már esztétikailag vagy a látásban zavarja a pácienst. Alsó korhatárról sincs szó, ez is mindig állapotfüggő: mivel a műtét során a lelógó bőrfelesleget távolítjuk el, megelőző (preventív) hatása nincs, így a természetes öregedési folyamat későbbi jeleit, a szemkörnyéki táskákat, vagy a karikákat nem előzi meg. A precíz tervezést minden esetben tapasztalt plasztikai sebész végzi el.

Meddig nem szabad hajat mosni vagy sminkelni a szemhéjplasztika után?

A műtét végén a bemetszést bőrkímélő, steril Steri-Strip tapasszal fedjük le, amely az egy hét múlva esedékes varratszedésig a helyén marad. A tapasz megvédi a sebet és a heget, így az óvatos hajmosás és a víz érintése megengedett, mert a rögzítés nem válik le. A varratszedést követő hetekben kerülni kell a dörzsölést és a mechanikai terhelést a szép heggyógyulás érdekében; sminkelni körülbelül 2 héttel a műtét után lehet.

Mennyi idő múlva nem látszik rajtam, hogy műtétem volt?

A műtét után egy héttel történik a varratszedés, ekkor a páciensek már tisztán látják a pozitív változást. A beavatkozással természetes módon együtt járó szem körüli ödéma és az ideiglenesen kialakuló táskásodás illetve a puffadtság felszívódása néhány hetet vesz igénybe, és erre az időpontra alakul ki a végleges, esztétikus eredmény.

Kell-e kísérő a műtét napján, és lehetek-e utána egyedül otthon?

Minden műtéti beavatkozás természetes izgalommal járhat, így megnyugtató lehet egy hozzátartozó jelenléte. A szemhéjplasztika helyi érzéstelenítésben végzett, kíméletes ambuláns eljárás, amely orvosilag nem jelent különösebb megterhelést a szervezet számára. A műtét után rövidesen otthonába távozhat. Kísérő jelenléte nem feltétlenül szükséges, de célszerű. Autót semmiképpen sem vezethet. A műtét napjára javasoljuk, hogy pihenést tervezzen, de a műtét utáni időszak sem igényel külön otthoni ápolást. Napszemüveg viselése is megnyugtató lehet.

Mikor hordhatok újra kontaktlencsét, és viselhetek-e szemüveget a műtét után?

Szemüvegét a műtőből való kijövetel után azonnal felveheti, a vékony tapaszos rögzítés nem akadályozza a viselését. A kontaktlencse használata azonban más megítélés alá esik: a műtétet követő néhány hétben a behelyezése nem ajánlott, mivel a frissen operált szemhéj átmenetileg duzzadtabb és érzékenyebb.

Mikortól lehet újra szempillahosszabbítás, szemhéjtetoválás vagy sminktetoválás?

Szempillahosszabbítás a műtét után minimum 1 hónappal később végezhető újra; fontos megvárni a műtéti heg gyógyulását, hogy a szempillaragasztó vagy a felhelyezés, a szem körüli tevékenységek ne okozzanak irritációt. Ugyanez vonatkozik az egyéb szem környékét is érintő kozmetikai kezelésekre, műtét után érdemes várni vele, hogy szépen gyógyuljon. Ez fontossági kérdés is: egy plasztikai műtét sikere egy életre szól, egy kozmetikai kezelés hatása múlandó. A szemhéjon végzett sminktetoválások elkészítésével a teljes gyógyulási időt, azaz minimum 6 hónapot szükséges kivárni. Ez idő alatt a műtéti heg elhalványul és elfehéredik, bár ez a folyamat egyes esetekben hosszabb időt is igénybe vehet.

Milyen gyógyszereket kell abbahagyni a műtét előtt (aszpirin, véralvadásgátló, étrendkiegészítők)?

A véralvadásgátló készítmények a hatásuknál fogva fokozott vérzést okozhatnak a műtéti területen. Bizonyos véralvadásgátlók a műtét előtt néhány nappal biztonságosan elhagyhatók, míg más, alapbetegség miatt szedett gyógyszerek leállítása nem lehetséges. Ez utóbbi esetben a kezelőorvos irányításával a gyógyszer átállítható olyan alternatív készítményre, amely mellett a beavatkozás biztonságosan elvégezhető. Ezt mindig a személyes konzultáció alkalmával beszéli át a páciens az orvosával.

Kell-e abbahagyni a dohányzást a műtét előtt, és mennyivel?

A megfelelő sebgyógyulás és a szép hegesedés elengedhetetlen feltétele a jó szöveti vérellátás. A dohányzás során a szervezetbe jutó nikotin és kátrány érszűkítő hatása révén rontja a keringést, ami nehezíti a regenerációt. Mivel az érrendszer teljes kitisztulásához és helyreállásához a szervezetnek hosszabb időre, akár évekre van szüksége, a dohányzás közvetlenül a műtét előtti rövid idejű felfüggesztése érdemi segítséget már nem jelent.

Nyáron is elvégezhető a szemhéjplasztika, vagy jobb ősszel-télen?

A beavatkozás az év bármely szakában elvégezhető, de a legideálisabb az őszi és téli időszak, amikor könnyebb elkerülni az operált területet érő közvetlen napfényt és UV-sugárzást. Az UV-fény kedvezőtlenül befolyásolja a heggyógyulást, ezért a műtét után kiemelten javasolt a minőségi UV-szűrős napszemüveg viselése, amely a hegek védelme mellett esztétikus takarást is biztosít. Az erős napfény, az erős fény hunyorgásra kényszerít, így megfeszül, feleslegesen mozog a műtött terület, ami hetekig érzékeny marad.

Mikor repülhetek vagy mehetek nyaralni a műtét után?

A műtétet követően 1 héttel kerül sor a varratszedésre, ezt követően a páciens már utazhat és nyaralhat. A műtét utáni utasításokat – különösen a közvetlen napfény kerülését és a minőségi UV-szűrős napszemüveg viselését – a nyaralás alatt is szigorúan be kell tartani. A repülés és a légi nyomásváltozás nem befolyásolja hátrányosan a gyógyulási folyamatot, így a repülős utazás a műtét után bármikor lehetséges. Mindezzel együtt a szemhéjplasztika tervezett műtét, érdemes egy nyugodtabb időszakban végezni. A szem környéki szövetek mindenkinél nagyon érzékenyek, az esetleges véraláfutásoknak is kell idő, hogy nyomtalanul felszívódjanak – így egy mozgalmas utazás kellemetlenebb lehet. A tengervíz sem tesz jót a hegnek, a napfény sem, a megerőltető hunyorgás is kellemetlen – érdemes várni legalább egy hónapot.

Érdemes egyszerre elvégeztetni a felső és az alsó szemhéj korrekcióját, vagy jobb két külön műtétben?

A felső és alsó szemhéjplasztika biztonságosan elvégezhető egyazon alkalommal, így a páciens egyetlen műtéti és felépülési időszakkal áteshet mindkét korrekción. Mindkét beavatkozás helyi érzéstelenítésben, ambuláns formában történik, így a műtét után a páciens otthonába távozhat. A kombinált beavatkozás sem igényel különleges utógondozást, a páciens önállóan képes ellátni önmagát. A végeredmény nagyon látványos, a szemkörnyéki karikák, a puffadtság és a szem alatti táskák eltűnnek, az arc újra élénkebb és fiatalosabb összatású lehet.

Nem lesz-e természetellenes, „meglepett" az arckifejezésem?

Az arcon bármilyen beavatkozás kissé megváltoztatja az arckifejezést, de pont ezt kívánják a páciensek. A műtét után eleinte a műtét következtében jelentkező ödéma, bevérzés kifejezett változást okoz, de ezek elmúlásával lesz látható a kívánt eredmény. Egyáltalán nem lesz természetellenes, a beavatkozás nagyon pici területet érint, mégis pozitív változást idéz elő. Bár az arcot érintő beavatkozások kismértékben módosítják a mimikát – ami a frissítés és fiatalítás természetes velejárója –, a cél mindig a természetes hatás elérése. A műtétet követő korai időszakban a szöveti ödéma és az esetleges bevérzés átmenetileg kifejezettebb elváltozás benyomását keltheti, a duzzanatok teljes felszívódása után azonban a kívánt, esztétikus és természetes eredmény válik láthatóvá. A plasztikai sebész a szemhéj természetes mozgását, ívét fogja követni, a megnyúlt bőrlebenyt metszi csak ki. A szemét simán ki fogja tudni nyitni és le fogja csukni, az arckifejezése annyiban fog megváltozni, hogy a szeme élénkebbnek, fiatalabbnak fog tűnni, ami a lelógó bőrtől eddig „fáradtabbnak” nézett ki.

Elvégezhető a beavatkozás cukorbetegség, magas vérnyomás vagy pajzsmirigyprobléma mellett?

A beavatkozás – a többi plasztikai műtéthez hasonlóan – kizárólag rendezett általános egészségi állapot mellett végezhető el biztonságosan. Amennyiben a fennálló krónikus betegség (például a cukorbetegség, magas vérnyomás vagy pajzsmirigy-rendellenesség) megfelelő kezelés alatt áll és egyensúlyban van, a műtét elvégezhető. A kezeletlen vagy nem megfelelően beállított alapbetegségek ugyanakkor fokozzák a szövődmények és a sebgyógyulási zavarok kockázatát.

Miért nem tűnik el teljesen a szem alatti sötét karika a beavatkozástól?

Az alsó szemhéj korrekciója a bőr ráncosságának megszüntetésére szolgál: korrigálja a megereszkedett bőrfelesleget, miközben a kellemetlen szemkörnyéki táska, puffadtság problémáját is orvosolja a felszaporodott zsírszövet csökkentésével. A szem alatti sötét karikákat vagy besüppedéseket sok esetben nem a bőrfelesleg, hanem az alsó szemhéjárok szövetvesztése okozza. Ebben az esetben a besüppedt terület célzott feltöltése nyújt megoldást, amelyre a legalkalmasabb eljárás a sajátzsír-feltöltés. Ezt csak személyes konzultáció és vizsgálat nyomán tudja az orvos megmondani, hogy mit érdemes elvégezni ahhoz, hogy a zavaró szem körüli karika, árnyékok és a sötét vonalak eltűnjenek, így az arc fiatalosabb, feszesebb kinézetű lehessen.

Hogyan kell ápolni a heg területét, és mikorra halványul el?

A szemhéj bőre vékony és kiválóan regenerálódik, így a heg általában meglepően szépen gyógyul. Az első hetekben még teljesen természetes, ha a bemetszés vonala rózsaszínes-lilás, enyhén keményebb vagy kissé egyenetlen, de ez rendeződni fog. A felső szemhéj bemetszése a természetes szemhéjredőbe kerül, így a gyógyulási folyamat lezajlása után a heg szinte teljesen láthatatlanná válik, és legfeljebb közelről, lehunyt szemnél vehető észre. A hegvonal elhalványulása és végső letisztulása néhány hónapig tart.

A heg megfelelő gondozását a plasztikai sebész mindig részletesen elmondja, az alábbiak csak egy rövid összefoglalónak tekinthetők:

A seb záródásáig: A területet kizárólag tisztán kell tartani, és csak a kezelőorvos által előírt készítményeket szabad alkalmazni. A varratokat és a kialakuló pörköket dörzsölni vagy piszkálni tilos.

Varratszedés után: Miután a seb teljesen zárt és száraz, elkezdhető a célzott hegkezelés az orvos által javasolt speciális hegkezelő géllel.

Gondos napvédelem: Az első hónapokban kiemelten óvni kell a heget az UV-sugárzástól high-tech UV-szűrős napszemüveggel, majd a teljes gyógyulást követően magas faktorszámú fényvédővel, mivel a napfény hatására a friss heg tartósan elszíneződhet.

Kíméletes sminkhasználat: Sminket és korrektort csak zárt, teljesen begyógyult bőrre szabad felvinni, ügyelve arra, hogy a sminklemosás során se érje erős mechanikai dörzsölés a területet.

Jelentkezz most
ingyenes konzultációra!

Értékelj minket

4.84/5 (86 szavazat)