Hasplasztika

A bőr feszessége és rugalmassága egyéni adottság. Van, aki egy erőteljesebb fogyás vagy a szülést követően nem tudja visszanyerni eredeti alakját, bőre nem tud visszahúzódni megfelelően, és ennek következtében a bőr megereszkedik. A bőr az idő múlásával is veszíthet rugalmasságából, melynek hatására kialakulhat egy petyhüdt, lógó has, illetve nagyobb bőrlógás esetén az úgynevezett kötényhas. A hasplasztika műtét visszaállítja a hasfal bőrének feszességét a lógó bőrfelesleg és ezzel együtt a bőr alatti zsír eltávolításával.

Hasplasztikai beavatkozás

A terhesség alatt a has bőre alkattól függően megnyúlhat, amely szülés után a has megereszkedett tónusát idézheti elő. Egy drasztikus fogyókúra, fogyás után is bőrfelesleg maradhat, az egyébként lefogyasztott hasfalon. Ilyenkor ugyanis a hasban is elváltozások mennek végbe: a hasfal elődomborodása is csökken, mert a hason belüli zsírszövet is csökken, a hasfal izomzata lazábbá válik. A bőr megereszkedik, így a korábbi alak formáját veszti. A hasizmok még a terhesség idején, ill. még amikor nagy volt a has, esetleg széthúzódtak egymástól (Rectus diastasis), ez is korrigálható a hasplasztika során.

A mai modern orvoslásban a plasztikai sebész már célzottan tudja kezelni ezeket a problémákat. A megereszkedett, úgynevezett kötényhas is szépen alakítható, csakúgy, mint az esetleges zsírfelhalmozódások. Szélsőséges esetben a nagyra nőtt, megereszkedett bőr a combra fekszik, ami az összefekvő területek izzadását, gombásodás gyulladását is okozhatja. A nagy súly miatt háti fájdalmat is előidézhet. A műtét során az orvos a megereszkedett, laza hasfali bőrt az alatta elhelyezkedő zsírral együtt távolítja el, amely a hasfal bőrének feszességét állítja vissza. A műtét önmagában nem fogyókúra, nem tud lapos hasat produkálni, csak a bőrfölösleget lehet eltávolítani, és a szétvált hasizmokat lehet összehúzni.

Jelentkezz most
ingyenes konzultációra!

A hasplasztika műtét menete:

  1. A műtét előtt kivizsgálás (laborvizsgálatok, EKG, mellkasröntgen) szükséges.
  2. A plasztikai műtétet altatásban végezzük, amely körülbelül 2-3 órát vesz igénybe, és általában másnap engedjük el a pácienst.
  3. műtéti metszés rejtett helyen történik, egy hosszú ívelt vonal formájában az alhas területén, lehetőleg a bikini vonalában, figyelembe véve páciensünk alsóneműjének fazonját, szabását. A bőrt és az alatta levő zsírt felemeljük, és a fölösleget kivágva a feszes hasfali bőrt visszavarrjuk. A köldököt körbemetszve a régi helyére illesztjük vissza. A hasplasztika műtétével a terhességi, fogyási csíkok, a striák egy része, jó esetben akár az egész elváltozás is megszűntethető.
  4. A hasplasztikát minden esetben altatásban végezzük, amely körülbelül 2-3 órát vesz igénybe.
  5. Plasztikai műtét után általában 1 éjszakát kell az operáló intézetben töltenie a páciensnek, további 4-6 hétig pedig célszerű egy speciális haskötőt is hordania.
  6. A végeredmény azonnal látható, de a végleges forma csak hónapokkal a műtét után alakul ki, amely utáni heg a kétrészes fürdőruhából éppúgy nem látszik ki, mint a bikiniből. Arra azonban feltétlenül ügyelni kell, hogy a plasztikai sebészeti műtéttől számított fél évig ne érje se napfény se szolárium fénye a heget, mert a metszés helyének napoztatása a heg deformálódásával járhat.

Milyen vizsgálatokra van szükség a hasplasztika műtét előtt:

A hasplaszika műtét előtt minden esetben szükséges néhány orvosi vizsgálat elvégzése. A beavatkozást megelőző vizsgálatok magában foglalnak egy laborvizsgálatot, EKG-t, mellkasröntgent és egy tüdőszűrést.

  • Labor vizsgálat
  • EKG
  • Mellkasröntgen
  • Tüdőszűrés 

További vizsgálatokra lehet szükség, ha Ön

  • Részt vett már korábban plasztikai sebészeti beavatkozáson
  • Valamilyen betegségben szenved
  • Rendszeresen szed valamilyen gyógyszert

Amennyiben korábban volt plasztikai műtétje, kérjük, hozza magával a műtétre vonatkozó zárójelentéseket, illetve, ha betegség miatt jelenleg is kezelés alatt áll, hozza magával a dokumentációkat. A plasztikai sebész ezek alapján tudja megállapítani, hogy milyen további vizsgálatokra van még szükség.

A hasplasztika műtét előnyei:

  • A petyhüdt, lógós has újra lapos és feszes lesz

    A feszes bőr idővel meglazulhat, ennek hatására a bőr megereszkedik, és a korábbi alak formáját veszti. Alkattól függően a hasfal területén kisebb nagyobb megereszkedés alakulhat ki. Ebben az esetben a hasplasztika műtét a hasfal bőrének feszességét állítja vissza a laza, megnyúlt bőr eltávolításával.

  • A kötényhas is szépen alakítható

    A hasplasztika műtéttel a nagyobb mértékű megereszkedés, az úgynevezett kötényhas is szépen alakítható. A műtét során a plasztikai sebész a megereszkedett, fölösleges hasfali bőrt az alatta elhelyezkedő zsírral együtt távolítja el, amely a hasfal esztétikusabb látványát eredményezi.

  • A terhesség vagy fogyás következtében megnyúlt bőr újra feszes lesz

    A terhesség alatt a has bőre nagymértékben megnyúlik, amely a szülést követően bizonyos esetekben nem tud visszahúzódni az eredeti állapotba. Egy nagyobb mértékű fogyás után szintén előfordulhat, hogy a kitágult megnyúlt bőr laza, lógós állapotot vesz fel. A hasplasztika műtéttel bőr eredeti, feszes állapota visszaállítható.

  • Eltűntethetők a fogyási vagy terhességi csíkok (striák)

    Sok nő számára okoz esztétikai problémát, ha szülés után, vagy fogyókúra következtében terhességi, vagy fogyási csíkok (striák) jelennek meg a hasfalon. A műtéttel ez a kellemetlen panasz is orvosolható. A striák egy része eltűnik, jó esetben akár az egész elváltozás is megszüntethető.

  • Hasizom korrekció

    A terhesség idején, amikor megnő a has, előfordulhat, hogy a hasizmok széthúzódnak egymástól (Rectus diastasis). Hasplasztikával ez a probléma is korrigálható, a szétvált hasizmokat össze lehet húzni.

  • Egészségügyi problémák megszűnnek

    A megereszkedett, lógós has olyan problémákat is előidézhet, mint bőr alatti területek begombásodása. A műtét után ez a panasz is megszűnik, ahogy a megereszkedett bőr eltávolításra kerül.

A hasplasztika műtét típusai:

  1. Mi​ni hasplasztika

    Kisebb mértékű megereszkedés esetén lehetőség van az úgynevezett mini haplasztikára, mely az eredeti műtéthez képest egy kisebb beavatkozás. A mini hasplasztika műtét során csak a köldök alatti terület megfeszítése történik.
  2. Normál hasplasztika

    A hasplasztika plasztikai műtét során a lógó bőrfelesleg és ezzel együtt a bőr alatti zsír kerül eltávolításra. Legtöbbször a köldök áthelyezése is szükséges, ami a köldök körül egy újabb heget okoz. A műtéti metszés rejtett helyen történik, a bikini vonalban az alhas területén. Császármetszéssel történt szülés esetén a műtéti metszés a császármetszés vonalában történik, így nem keletkezik két heg a hasfalon.
  3. Zsírleszívással kombinált hasplasztika

    Jelentősebb zsírlerakódások esetén a műtét előtt fogyókúrát javasolunk a pácienseknek, mert ezzel javítható a műtét eredményessége. A has területén lévő zsírtöbblet azonban bizonyos esetekben a hasplasztika során végzett zsírleszívással is kisimítható, eltüntethető.

Mikor javasolt a hasplasztika?

  1. Ha bőr meglazult és veszített feszességéből

    A kötőszövet meglazulása előnytelen alaki elváltozásokat okozhat, mivel a feszességét elvesztett bőr kidomborodik, vagy meggyűrődik a derék és has területén. Hasplasztikával a kitágult, megnyúlt bőr műtéti úton megfeszíthető, hatására a has laposabb lesz, a bőr újra közvetlenül a testhez simul.
  2. Ha fogyást követően a megnyúlt bőr nem tud visszahúzódni

    Egy drasztikus fogyókúra után bekövetkezett nagyobb mértékű, gyors súlyvesztést a test kötőszövete nem minden esetben tud rugalmasan követni. A zsírtöbblet lekerül ugyan a testről, a bőr azonban laza, petyhüdt marad, rosszabb esetben lógós feleslegek keletkeznek. A hasplasztika a kívánt testsúly elérését követően visszamaradó elváltozások kezelésére igen eredményesen alkalmazható beavatkozás. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a műtét a kövérségből adódó zsírfeleslegek eltávolítására nem alkalmas, csak a bőr-zsírfelesleget csökkenti.
  3. Szülést követően kialakult megereszkedett has esetén

    A terhesség alatt a has oly mértékben megnyúlik, hogy bizonyos esetekben, például a vékonyabb kötőszövettel rendelkező nőknél, a szülés után nem tud visszaállni az eredeti állapot. A has tájékán megnyúlt bőr újra feszessé tehető egy hasplasztikai beavatkozással. Császármetszéses szülés után a császármetszés hegét kivágva a hasplasztika hege nem jelent újabb heget.
  4. Erősen striás bőr esetén

    A bőrön jelentkező fogyási, vagy terhességi csíkok (striák) egy része eltávolítható a műtét során, bizonyos esetekben az egész elváltozás megszüntethető.
  5. Kötényhas esetén

    A hasplasztika a kötényhassal rendelkező páciensek számára is megoldást jelenthet, a műtéttel a lógós bőrfelesleg eltüntethető, a has esztétikusabbá alakítható.

A hasplasztika műtét kockázatai

Mint minden sebészeti beavatkozás, a hasplasztika is bizonyos kockázatokkal, szövődményekkel járhat. Bizonyos esetekben előfordulhat utóvérzés, savóképződés vagy savógyülem, gyulladás a sebfelszíneken vagy a mélyebb szövetekben, fonal körüli gyulladás, fertőzés, a vérellátás romlása esetén szövetkárosodás. Ezek a szövődmények elhúzódóbb gyógyulást, több utókezelést eredményezhetnek, ritkán újabb műtétet is szükségessé tehetnek.

Az operált területen (leggyakrabban a hegvonal feletti néhány centiméteres bőrterületen) előfordulhat továbbá átmeneti vagy tartós érzészavar ritkább esetben érzéskiesés is a műtét következtében. Ez a kellemetlen tünet néhány hónapig vagy akár 1-2 évig is eltarthat, mivel az idegszövet 1-2 év alatt tud regenerálódni. Tartós érzéskiesés a köldök alatti területen több esetben is megmaradhat, mert ez a legsérülékenyebb műtéti terület. Ezek a panaszok, bár hosszabb gyógyulási időt vesznek igénybe, legtöbbször spontán, kezelés nélkül is megszűnnek.

További kockázat lehet a műtéti heg lassú és/vagy nem esztétikus gyógyulása. A műtéti heg minden esetben látható, ½-1 év alatt alakul vékony vonallá, az eredmény azonban a leggondosabb technikával végzett plasztikai varrat mellett is egyénileg változó. Hajlamtól függően hosszabb ideig, vagy éppen nem esztétikusan (hypertrophias vagy keloidos jelleggel) gyógyulhat.

Gyógyulási idő a műtét után

  • 3-4 napig otthoni pihenés javasolt

    A hasplasztika műtéten átesett páciensek számára a beavatkozást követően pár nap (3-5) otthoni pihenés indokolt

  • 4 napig nem érheti víz a sebet

    A műtéti területet négy napig nem érheti víz, az ötödik naptól kezdve lehet zuhanyozni. A műtéti terület áztatása, 5 percnél tovább vízben tartása pedig minimum egy hónapig tilos.

  • 4-5 hétig speciális haskötő viselése ajánlott

    A műtétet követő 4-6 hétig célszerű speciális haskötőt (kompressziós ruha) hordani a megfelelő gyógyulás és a tartósabb eredmény érdekében.

Visszatérés a megszokott életvitelhez

  • 1 hét múlva vissza lehet térni a munkába

    Foglalkozástól függően, a műtét után akár 1 hét elteltével már vissza lehet térni a munkába, és folytatható a megszokott életvitel.

  • 1-2 hétig nem szabad autót vezetni

    A műtét után 1-2 hétig tilos a járművezetés. 

  • 4 hétig tartózkodni kell az erősebb terheléstől és a sportolástól

    A szervezetet legalább 4 hétig óvni kell a nagyobb fizikai terheléstől, haskötő (kompressziós ruha) viselése is szükséges. Ez idő alatt a sport tevékenységtől is tartózkodni kell, továbbá a hason fekvés sem ajánlott. Az elkövetkező néhány hónapban sem javasolt még a hasizmokat terhelő sporttevékenység (pl. aerobik), illetve kerülendő a nagyobb rázkódással járó sportok (tánc, aerobik, futás, biciklizés) végzése.

  • 6 hónapig ne érje UV fény a műtéti heget

    A hegek megfelelő gyógyulása érdekében legalább 6 hónapig kerülni kell a közvetlen napfényt, mert a metszés helyének napoztatása a heg deformálódásával járhat. A hegeket a gyógyulási idő alatt nem érheti UV fény, azaz mind a napozás, mind a szolárium kerülendő.

A hasplasztika műtét ára:

Mennyibe kerül a hasplasztika műtét?
Erre a kérdésre a választ, csakis személyes konzultáció után tudjuk megadni.
Jelentkezzen be konzultációra az űrlap segítségével,kattintson ide!

Jelentkezz most ingyenes konzultációra!

Add meg elérhetőségeidet és kollégáink hamarosan keresni fognak telefonon egy ingyenes konzultációs lehetőséggel kapcsolatban!

Online tanácsadás kérdések és válaszok:

óriás méretű kötényhas
12 éve
Azért kérdez nehezet, mert már a kollégám elmondta a szükséges lépéseket. A fogyásban kérem forduljon szakemberhez, mert több oka is lehet a hízásnak. Ezek rendezése után a területileg illetékes plasztikai sebészeten megoldható a műtéte.
óriás méretű kötényhas
12 éve
Tisztelt Doktor úr ! Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, melyre eddig nem sikerült választ kapnunk. Férjem kb.150 kg testsúlyú. Ez a magas testsúly elsősorban óriási kötényhasából ered. Hasa jobb oldalán, a hasfala annyira megereszkedett, hogy a térde alá lóg.Ez a hatalmas kötényhas rengeteg problémát okoz mind lelki, mid pedig fizikai téren. Emberek közé szégyell menni, mert megbámulják (59 éves ). A 4 fal közé van emiatt szorítva. Hasbőre a nagy súly miatt kiszakadozik, többször volt tályogos , állandó kötözést igényel. Köszvényes, és emiatt mozogni nagy fájdalmak árán tud. Jártunk már plasztikai sebésznél, aki min. 35 -40kg-os testsúlycsökkenést javasolt, a műthetősége érdekében. Sajnos ez lehetetlen, mivel sem gyalogolni, sem szoba kerékpározni nem tud a lógó has miatt. A nagy súlya ellenére nem abnormálisan kövér.. Nagyon kis étvágyú, főként gyümölcsöt, zöldséget fogyaszt, húst, kenyeret nagyon keveset. Ennek ellenére nem megy a fogyás. Kérem szíveskedjen segítségünkre lenni, hogy reménykedhetünk-e a plasztikai műtétben TB támogatással, vagy a nélkül. Minden megoldás érdekel ! Válaszát előre is nagy tisztelettel megköszönöm.
fogyás utáni hasplasztika
12 éve
Biztos, hogy egy ilyen mértékű fogyás után jogosult a jelenlegi törvények szerint OEP támogatásra. Jelentkezni kell a területileg illetékes Plasztikai Sebészeti Osztályon a fogyás befejezése után.
fogyás utáni hasplasztika
12 éve
Tisztelt Doktor úr! Extrém túlsúlyom volt azaz 235 kg! Sikeresen fogytam eddig majd 60 kg-ot. Azután érdeklődnék, ha elérem a számomra kitűzött célt a a 135 kg-ot, van-e lehetőségem OEP támogatással elvégeztetni a hasplasztikát ? Köszönöm válaszát!
Hasplasztika
12 éve
Tisztelt Doktor Úr! Mosonmagyaróvárról kerestem fel Önt.Megpróbálok rövid lenni.Problémám a következő.3 gyermeket szültem ebböl 2 óriás baba volt 4 és 5kg feletti.2012-ben 112kg voltam jelenleg 77kg vagyok 168cm magas.Sajnos nagy mértékű kötényhas alakult ki a terhesség és a 35kg-os fogyás miatt.Jártam má plasztikai sebészeknél tb támogatottsszág szempontjából megfelelek az orvosok szerint,de 2013 márciusában epével műtöttek és felnyitották a hasfalat ezért pillanatnyilag senki ne segít rajtam.Nem találnak megoldást az átvágott vérerek miatt.Szeretném kérni az ön segítségét illetve véleményét.Hálás köszönettel?Futóné
hasplasztika kotenyhas tb-re
12 éve
A tb támogatja a kötényhas korrekciós műtétét. Ez a fogalom azonban a has bőrének jelentős megnyúlását eredményezi, amit csak egy vizit alkalmával lehetne megítélni.
hasplasztika kotenyhas tb-re
12 éve
Tisztelt Dr Ur! Felesegem 2009es szulese ota komoly fogyason (30 kg) ment keresztul, viszont kotenyhas alakult ki nala. A kerdesem az lenne, hogy a hasplasztika elvegezheto e tb-re, illetve ha igen tudnank e szemelyesen konzultalni errol. Varom megtisztelo valaszat. Udvozlettel Tamas
Hegkorrekció
13 éve
Nem esztétikai célból végzett műtét esetén a letapadt, vagy húzó hegek korrekcióját támogatja a tb.
Hasplasztika tb-re
13 éve
A leírtak alapján lehet jogosult a támogatásra, de ezt csak egy személyes találkozón lehet eldönteni
hasplasztika
13 éve
Nehéz feladat egy ilyen has műtéte. Jelenleg nem tiszta, hogy ebből a súlyból mennyit fogyott. Ez már nem csak sebészeti probléma, hanem komoly kihívás az altatóorvosnak is

Pácienseink ezt is kérdezték:

Szétnyílt hasizomnál elég lehet a gyógytorna, vagy csak műtéttel hozható helyre?

A szétnyílt hasizom kialakulásának több oka is lehet, de leggyakrabban a várandósság során lép fel. Ilyenkor a két egyenes hasizmot összekötő kötőszövet nyúlik meg és vékonyodik el, aminek következtében a két izom eltávolodik egymástól, és gyakran zavaró striák is megjelenhetnek a bőrön. Ezt az anatómiai eltérést a célzott gyógytorna sem tudja megszüntetni, kizárólag műtéti úton állítható helyre. Fontos ezt elkülöníteni a hasi sérvtől, ahol a kötőszövet szövetszerkezete megszakad, és a hasüregi tartalom a bőr alatt előboltosul – ez utóbbi szintén műtéti megoldást igényel. Egyéni vizsgálat szükséges, hogy megállapítsuk, elég-e a gyógytorna, vagy kell helyreállító műtét. A konzultáció során a plasztikai sebész pontosan felméri a szövetek állapotát.

Ha lóg a hasam, hasplasztika vagy zsírleszívás kell nekem?

A zsírleszívás kizárólag a bőr alatti zsírszövet mennyiségét csökkenti, a megereszkedett bőrt nem feszíti meg, sőt a zsírtérfogat kiesésével a meglévő lógó szövetek mennyiségét akár fokozhatja is. A megereszkedett has hátterében részben a bőrfelesleg kialakulása áll. Kifejezett lógás esetén gyakran alakul ki kötényhas, így a felesleges bőr célzott eltávolítására és a kontúrok helyreállítására egyedül a hasplasztika jelent megoldást. A műtét során a bőr alatti zsírréteg egy része és a repedezett, striák tarkította bőrfelület is eltávolításra kerül. Fontos tudni, hogy túlsúly esetén a hasüregi (belső) zsír mennyiségét a műtét nem érinti; a karcsú, atletikus alkat eléréséhez a műtét mellett megfelelő életmódváltás és fogyás is szükséges. Azt javasoljuk, hogy a beavatkozás a fogyással elért ideális testsúly elérése után következzen.

Feszesíthető-e a megereszkedett has műtét nélkül, gépi kezelésekkel?

A különböző modern, gépi kezelések hatékonyak lehetnek a bőr alatti zsírréteg csökkentésében és a hasizomzat tónusának növelésében – hasonlóan az intenzív célzott edzéshez. Ugyanakkor a jelentős mértékben megereszkedett, kinyúlt bőrfelesleg, a kialakult kötényhas és a kötőszöveti meglazulás gépileg már nem korrigálható; a látható bőr lógásának megszüntetése kizárólag műtéttel érhető el.

Végeznek hasplasztikát férfiaknál is nagy fogyás után?

Noha a műtétet leggyakrabban a szülés utáni testkontúr-változások miatt keresik a hölgyek, a beavatkozás a férfiak körében is kifejezetten gyakori, különösen jelentős testsúlycsökkenést követően. Ilyenkor a jelentős súlyvesztés nyomán megnyúlt bőrfelszínen elszaporodott striák és a megereszkedett kötényhas egyaránt komoly életminőség-romlást okozhat. A műtét célja a felesleges bőr és zsírszövet eltávolítása, a hasfal megerősítése. Ugyanakkor a definált, úgynevezett „kockahas” eléréséhez a beavatkozás nem elegendő, a kidolgozott izomzat kialakítása továbbra is rendszeres célzott edzést igényel. A műtéti lehetőségekről a plasztikai sebész részletes tájékoztatást ad.

Van súlyhatár, ameddig le kell fogynom a hasplasztika előtt?

Ez egyéni alkattól függ. Szigorúan orvosilag meghatározott súlyhatár nincs a műtét elvégzéséhez, azonban a jelentős zsírszövet-többlet növelheti a műtéti és sebgyógyulási szövődmények kockázatát, és az esztétikus végeredmény is nagyban függ ettől. Amennyiben a páciens még nagyobb mértékű testsúlycsökkentést tervez, azt mindenképpen a műtét előtt célszerű megvalósítani, hogy a beavatkozás során már a stabilizálódott testsúlyhoz igazítva lehessen a lehető legszebb és legtartósabb eredményt elérni.

Mennyi idővel a szülés vagy a szoptatás befejezése után lehet hasplasztikát csinálni?

Kérjük, várjon legalább fél évet, ha szoptat, akkor csak utána. Általános szabályként a műtét akkor végezhető el biztonsággal, amikor a szülést követő hormonális és anatómiai változások lezajlottak, a szöveti duzzanatok teljesen megszűntek, és az esetleges császármetszés utáni műtéti terület regenerálódott. Ez az állapot általában a szülést követő fél év elteltével áll vissza. Fontos kiemelni, hogy a szoptatás időszaka alatt altatásban végzett műtét nem hajtható végre, így a beavatkozással a szoptatás teljes befejezését követően érdemes tervezni. A regeneráció során a várandósság alatt kialakult striák állapota is rendeződik annyira, hogy a műtéti terv pontosan meghatározható legyen.

Ha még szeretnék gyereket, várjak a hasplasztikával?

Igen. Amennyiben a jövőben még tervez gyermeket, a hasplasztika elvégzését célszerű a szülések, a kívánt gyermekek világra jötte utánra halasztani. A terhesség során a hasfal és a bőr ismételt tágulása visszarendezheti a műtéti eredményt, ami miatt egy későbbi korrekciós műtét válhat szükségessé.

Mitől függ a hasplasztika ára, és mit tartalmaz a műtéti díj?

A hasplasztika árát a páciens alkata és a műtéti technika összetettsége határozza meg. Ennek megfelelően megkülönböztetünk kisebb korrekciót (például a csak köldök alatti bőrfelesleg eltávolításával járó minihasplasztikát) és teljes hasplasztikát. A végleges költség magában foglalja az altatás, az egynapos kórházi tartózkodás, valamint az előzetes konzultációk és a műtét utáni kontrollvizsgálatok díját is. Személyes konzultáció alkalmával ezeket mind átbeszéljük az összes kérdésével együtt.

Le kell szoknom a dohányzásról a műtét előtt, és mennyi idővel?

A dohányzás bizonyítottan szűkíti a hajszálereket és rontja a szövetek oxigénellátottságát, amely a szövődménymentes gyógyuláshoz és a szép, esztétikus heg képződéséhez szükséges. A cigarettában található nikotin és kátrány lassítja a regenerációt, ezért a műtét előtti és utáni időszakban a dohányzás szigorú mellőzése javasolt a jobb műtéti eredmény érdekében. A nikotin kiürülése hosszabb időt vesz igénybe, és legalább ennyire káros a cigarettában található kátrány is, de már az időszakos elhagyással is lehet javítani az állapoton.

Milyen gyógyszereket kell abbahagyni a műtét előtt, és mi a helyzet a fogamzásgátlóval?

Mivel a beavatkozások tervezett műtétek, alaposan fel lehet rá készülni. Aktív gyulladásos folyamat, lázas állapot vagy kezeletlen belgyógyászati betegség esetén a műtét a szervezet teljes rendeződéséig elhalasztandó. A rendszeresen szedett véralvadásgátló gyógyszerek módosítását vagy elhagyását szigorúan egyéni orvosi elbírálás alapján kell felügyelni. A szájon át szedhető fogamzásgátlók alkalmazása általában nem jelent akadályt a műtét elvégzésében.

Mennyire fájdalmas a hasplasztika utáni első néhány nap?

A műtétet követő kellemetlenség mértéke a beavatkozás jellegétől függ. Amennyiben kizárólag a lógó bőrfelesleg eltávolítása történik, a posztoperatív fájdalom általában mérsékelt. Abban az esetben viszont, ha a műtét során a szétnyílt egyenes hasizmok zárására és a hasfal belső rekonstrukciójára is sor kerül, fokozottabb feszülés és fájdalom tapasztalható az első napokban, ami megfelelő fájdalomcsillapítókkal jól kezelhető.

Kell drén a hasplasztika után, és mikor veszik ki?

Kell, mert a műtéti terület sajátosságai miatt a sebzárást követően savós folyadék és vér gyűlhet össze a bőr alatti rétegekben. Ennek elvezetésére vékony műanyag csöveket (dréneket) helyezünk be, amelyek megakadályozzák a folyadék felgyülemlését és segítik a szövetek letapadását. Amint a váladékozás minimálisra csökken – ez általában néhány napot vesz igénybe –, ezeket a csövecskéket el lehet távolítani, ami már nem fájdalmas.

Mikor vehetem újra ölbe a kisgyerekemet a hasplasztika után?

A műtétet követően elengedhetetlen a speciális kompressziós haskötő viselése, amely támogatja a szövetek gyógyulását. Néhány napos pihenés után a gyermeket óvatosan már ölbe lehet venni, de az emelését és cipelését még kerülni kell. Az emeléssel érdemes legalább egy hónapot várni, az egyéni teherbírásról pedig a műtét utáni kontrollvizsgálaton egyeztetnek majd a kezelő plasztikai sebész tanácsait követve.

Meddig marad duzzadt a has, és mikor látszik a végleges eredmény?

A műtéti beavatkozást követően természetes szöveti reakcióként ödéma (duzzanat) alakul ki. Ennek a duzzanatnak a jelentős része az első 2 hónap során fokozatosan felszívódik, és a kontúrok folyamatosan finomodnak. A mélyebb szövetek teljes szerkezeti regenerációja és a végleges, stabil műtéti eredmény kialakulása azonban körülbelül 1 évet vesz igénybe.

Meddig tart a hasplasztika eredménye, és tönkreteszi-e egy későbbi hízás?

A beavatkozás tartós eredményt nyújt, amennyiben a páciensek hosszú távon is megőrzik és tartják a testsúlyukat. Amennyiben a műtétet követően jelentős súlynövekedés következik be, az eredmény nemcsak leromlik, de esztétikailag sokkal kedvezőtlenebbé is válhat: a műtéti hegek ugyanis nem tudnak a bőrrel együtt nyúlni, ami kifejezett alaki deformitásokhoz vezethet, és a megereszkedő kötényhas is újraképződhet. Emellett a későbbi korrekciós műtétek technikai nehézségeivel és magasabb kockázataival is számolni kell. A kívánt forma megőrzése érdekében tehát a műtét utáni stabil testsúly tartása elengedhetetlen. A jojóeffektus azért nem jó a bőrnek, mert a hízással-fogyással a megnyúlt bőr nem tud teljesen visszaalakulni, tehát a has újra lógni fog.

Jelentkezz most
ingyenes konzultációra!

Értékelj minket

4.95/5 (109 szavazat)