Hasplasztika

A bőr feszessége és rugalmassága egyéni adottság. Van, aki egy erőteljesebb fogyás vagy a szülést követően nem tudja visszanyerni eredeti alakját, bőre nem tud visszahúzódni megfelelően, és ennek következtében a bőr megereszkedik. A bőr az idő múlásával is veszíthet rugalmasságából, melynek hatására kialakulhat egy petyhüdt, lógó has, illetve nagyobb bőrlógás esetén az úgynevezett kötényhas. A hasplasztika műtét visszaállítja a hasfal bőrének feszességét a lógó bőrfelesleg és ezzel együtt a bőr alatti zsír eltávolításával.

A terhesség alatt a has bőre alkattól függően megnyúlhat, amely szülés után a has megereszkedett tónusát idézheti elő. Egy drasztikus fogyókúra, fogyás után is bőrfelesleg maradhat, az egyébként lefogyasztott hasfalon. Ilyenkor ugyanis a hasban is elváltozások mennek végbe: a hasfal elődomborodása is csökken, mert a hason belüli zsírszövet is csökken, a hasfal izomzata lazábbá válik. A bőr megereszkedik, így a korábbi alak formáját veszti. A hasizmok még a terhesség idején, ill. még amikor nagy volt a has, esetleg széthúzódtak egymástól (Rectus diastasis), ez is korrigálható a hasplasztika során.

A mai modern orvoslásban a plasztikai sebész már célzottan tudja kezelni ezeket a problémákat. A megereszkedett, úgynevezett kötényhas is szépen alakítható, csakúgy, mint az esetleges zsírfelhalmozódások. Szélsőséges esetben a nagyra nőtt, megereszkedett bőr a combra fekszik, ami az összefekvő területek izzadását, gombásodás gyulladását is okozhatja. A nagy súly miatt háti fájdalmat is előidézhet. A műtét során az orvos a megereszkedett, laza hasfali bőrt az alatta elhelyezkedő zsírral együtt távolítja el, amely a hasfal bőrének feszességét állítja vissza. A műtét önmagában nem fogyókúra, nem tud lapos hasat produkálni, csak a bőrfölösleget lehet eltávolítani, és a szétvált hasizmokat lehet összehúzni.

Jelentkezz most
ingyenes konzultációra!

A hasplasztika műtét menete:

  1. A műtét előtt kivizsgálás (laborvizsgálatok, EKG, mellkasröntgen) szükséges.
  2. A plasztikai műtétet altatásban végezzük, amely körülbelül 2-3 órát vesz igénybe, és általában másnap engedjük el a pácienst.
  3. műtéti metszés rejtett helyen történik, egy hosszú ívelt vonal formájában az alhas területén, lehetőleg a bikini vonalában, figyelembe véve páciensünk alsóneműjének fazonját, szabását. A bőrt és az alatta levő zsírt felemeljük, és a fölösleget kivágva a feszes hasfali bőrt visszavarrjuk. A köldököt körbemetszve a régi helyére illesztjük vissza. A hasplasztika műtétével a terhességi, fogyási csíkok, a striák egy része, jó esetben akár az egész elváltozás is megszűntethető.
  4. A hasplasztikát minden esetben altatásban végezzük, amely körülbelül 2-3 órát vesz igénybe.
  5. Plasztikai műtét után általában 1 éjszakát kell az operáló intézetben töltenie a páciensnek, további 4-6 hétig pedig célszerű egy speciális haskötőt is hordania.
  6. A végeredmény azonnal látható, de a végleges forma csak hónapokkal a műtét után alakul ki, amely utáni heg a kétrészes fürdőruhából éppúgy nem látszik ki, mint a bikiniből. Arra azonban feltétlenül ügyelni kell, hogy a plasztikai sebészeti műtéttől számított fél évig ne érje se napfény se szolárium fénye a heget, mert a metszés helyének napoztatása a heg deformálódásával járhat.

Milyen vizsgálatokra van szükség a hasplasztika műtét előtt:

A hasplaszika műtét előtt minden esetben szükséges néhány orvosi vizsgálat elvégzése. A beavatkozást megelőző vizsgálatok magában foglalnak egy laborvizsgálatot, EKG-t, mellkasröntgent és egy tüdőszűrést.

  • Labor vizsgálat
  • EKG
  • Mellkasröntgen
  • Tüdőszűrés 

További vizsgálatokra lehet szükség, ha Ön

  • Részt vett már korábban plasztikai sebészeti beavatkozáson
  • Valamilyen betegségben szenved
  • Rendszeresen szed valamilyen gyógyszert

Amennyiben korábban volt plasztikai műtétje, kérjük, hozza magával a műtétre vonatkozó zárójelentéseket, illetve, ha betegség miatt jelenleg is kezelés alatt áll, hozza magával a dokumentációkat. A plasztikai sebész ezek alapján tudja megállapítani, hogy milyen további vizsgálatokra van még szükség.

A hasplasztika műtét előnyei:

  • A petyhüdt, lógós has újra lapos és feszes lesz

    A feszes bőr idővel meglazulhat, ennek hatására a bőr megereszkedik, és a korábbi alak formáját veszti. Alkattól függően a hasfal területén kisebb nagyobb megereszkedés alakulhat ki. Ebben az esetben a hasplasztika műtét a hasfal bőrének feszességét állítja vissza a laza, megnyúlt bőr eltávolításával.

  • A kötényhas is szépen alakítható

    A hasplasztika műtéttel a nagyobb mértékű megereszkedés, az úgynevezett kötényhas is szépen alakítható. A műtét során a plasztikai sebész a megereszkedett, fölösleges hasfali bőrt az alatta elhelyezkedő zsírral együtt távolítja el, amely a hasfal esztétikusabb látványát eredményezi.

  • A terhesség vagy fogyás következtében megnyúlt bőr újra feszes lesz

    A terhesség alatt a has bőre nagymértékben megnyúlik, amely a szülést követően bizonyos esetekben nem tud visszahúzódni az eredeti állapotba. Egy nagyobb mértékű fogyás után szintén előfordulhat, hogy a kitágult megnyúlt bőr laza, lógós állapotot vesz fel. A hasplasztika műtéttel bőr eredeti, feszes állapota visszaállítható.

  • Eltűntethetők a fogyási vagy terhességi csíkok (striák)

    Sok nő számára okoz esztétikai problémát, ha szülés után, vagy fogyókúra következtében terhességi, vagy fogyási csíkok (striák) jelennek meg a hasfalon. A műtéttel ez a kellemetlen panasz is orvosolható. A striák egy része eltűnik, jó esetben akár az egész elváltozás is megszüntethető.

  • Hasizom korrekció

    A terhesség idején, amikor megnő a has, előfordulhat, hogy a hasizmok széthúzódnak egymástól (Rectus diastasis). Hasplasztikával ez a probléma is korrigálható, a szétvált hasizmokat össze lehet húzni.

  • Egészségügyi problémák megszűnnek

    A megereszkedett, lógós has olyan problémákat is előidézhet, mint bőr alatti területek begombásodása. A műtét után ez a panasz is megszűnik, ahogy a megereszkedett bőr eltávolításra kerül.

A hasplasztika műtét típusai:

  1. Mi​ni hasplasztika

    Kisebb mértékű megereszkedés esetén lehetőség van az úgynevezett mini haplasztikára, mely az eredeti műtéthez képest egy kisebb beavatkozás. A mini hasplasztika műtét során csak a köldök alatti terület megfeszítése történik.
  2. Normál hasplasztika

    A hasplasztika plasztikai műtét során a lógó bőrfelesleg és ezzel együtt a bőr alatti zsír kerül eltávolításra. Legtöbbször a köldök áthelyezése is szükséges, ami a köldök körül egy újabb heget okoz. A műtéti metszés rejtett helyen történik, a bikini vonalban az alhas területén. Császármetszéssel történt szülés esetén a műtéti metszés a császármetszés vonalában történik, így nem keletkezik két heg a hasfalon.
  3. Zsírleszívással kombinált hasplasztika

    Jelentősebb zsírlerakódások esetén a műtét előtt fogyókúrát javasolunk a pácienseknek, mert ezzel javítható a műtét eredményessége. A has területén lévő zsírtöbblet azonban bizonyos esetekben a hasplasztika során végzett zsírleszívással is kisimítható, eltüntethető.

Mikor javasolt a hasplasztika?

  1. Ha bőr meglazult és veszített feszességéből

    A kötőszövet meglazulása előnytelen alaki elváltozásokat okozhat, mivel a feszességét elvesztett bőr kidomborodik, vagy meggyűrődik a derék és has területén. Hasplasztikával a kitágult, megnyúlt bőr műtéti úton megfeszíthető, hatására a has laposabb lesz, a bőr újra közvetlenül a testhez simul.
  2. Ha fogyást követően a megnyúlt bőr nem tud visszahúzódni

    Egy drasztikus fogyókúra után bekövetkezett nagyobb mértékű, gyors súlyvesztést a test kötőszövete nem minden esetben tud rugalmasan követni. A zsírtöbblet lekerül ugyan a testről, a bőr azonban laza, petyhüdt marad, rosszabb esetben lógós feleslegek keletkeznek. A hasplasztika a kívánt testsúly elérését követően visszamaradó elváltozások kezelésére igen eredményesen alkalmazható beavatkozás. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a műtét a kövérségből adódó zsírfeleslegek eltávolítására nem alkalmas, csak a bőr-zsírfelesleget csökkenti.
  3. Szülést követően kialakult megereszkedett has esetén

    A terhesség alatt a has oly mértékben megnyúlik, hogy bizonyos esetekben, például a vékonyabb kötőszövettel rendelkező nőknél, a szülés után nem tud visszaállni az eredeti állapot. A has tájékán megnyúlt bőr újra feszessé tehető egy hasplasztikai beavatkozással. Császármetszéses szülés után a császármetszés hegét kivágva a hasplasztika hege nem jelent újabb heget.
  4. Erősen striás bőr esetén

    A bőrön jelentkező fogyási, vagy terhességi csíkok (striák) egy része eltávolítható a műtét során, bizonyos esetekben az egész elváltozás megszüntethető.
  5. Kötényhas esetén

    A hasplasztika a kötényhassal rendelkező páciensek számára is megoldást jelenthet, a műtéttel a lógós bőrfelesleg eltüntethető, a has esztétikusabbá alakítható.

A hasplasztika műtét kockázatai

Mint minden sebészeti beavatkozás, a hasplasztika is bizonyos kockázatokkal, szövődményekkel járhat. Bizonyos esetekben előfordulhat utóvérzés, savóképződés vagy savógyülem, gyulladás a sebfelszíneken vagy a mélyebb szövetekben, fonal körüli gyulladás, fertőzés, a vérellátás romlása esetén szövetkárosodás. Ezek a szövődmények elhúzódóbb gyógyulást, több utókezelést eredményezhetnek, ritkán újabb műtétet is szükségessé tehetnek.

Az operált területen (leggyakrabban a hegvonal feletti néhány centiméteres bőrterületen) előfordulhat továbbá átmeneti vagy tartós érzészavar ritkább esetben érzéskiesés is a műtét következtében. Ez a kellemetlen tünet néhány hónapig vagy akár 1-2 évig is eltarthat, mivel az idegszövet 1-2 év alatt tud regenerálódni. Tartós érzéskiesés a köldök alatti területen több esetben is megmaradhat, mert ez a legsérülékenyebb műtéti terület. Ezek a panaszok, bár hosszabb gyógyulási időt vesznek igénybe, legtöbbször spontán, kezelés nélkül is megszűnnek.

További kockázat lehet a műtéti heg lassú és/vagy nem esztétikus gyógyulása. A műtéti heg minden esetben látható, ½-1 év alatt alakul vékony vonallá, az eredmény azonban a leggondosabb technikával végzett plasztikai varrat mellett is egyénileg változó. Hajlamtól függően hosszabb ideig, vagy éppen nem esztétikusan (hypertrophias vagy keloidos jelleggel) gyógyulhat.

Gyógyulási idő a műtét után

  • 3-4 napig otthoni pihenés javasolt

    A hasplasztika műtéten átesett páciensek számára a beavatkozást követően pár nap (3-5) otthoni pihenés indokolt

  • 4 napig nem érheti víz a sebet

    A műtéti területet négy napig nem érheti víz, az ötödik naptól kezdve lehet zuhanyozni. A műtéti terület áztatása, 5 percnél tovább vízben tartása pedig minimum egy hónapig tilos.

  • 4-5 hétig speciális haskötő viselése ajánlott

    A műtétet követő 4-6 hétig célszerű speciális haskötőt (kompressziós ruha) hordani a megfelelő gyógyulás és a tartósabb eredmény érdekében.

Visszatérés a megszokott életvitelhez

  • 1 hét múlva vissza lehet térni a munkába

    Foglalkozástól függően, a műtét után akár 1 hét elteltével már vissza lehet térni a munkába, és folytatható a megszokott életvitel.

  • 1-2 hétig nem szabad autót vezetni

    A műtét után 1-2 hétig tilos a járművezetés. 

  • 4 hétig tartózkodni kell az erősebb terheléstől és a sportolástól

    A szervezetet legalább 4 hétig óvni kell a nagyobb fizikai terheléstől, haskötő (kompressziós ruha) viselése is szükséges. Ez idő alatt a sport tevékenységtől is tartózkodni kell, továbbá a hason fekvés sem ajánlott. Az elkövetkező néhány hónapban sem javasolt még a hasizmokat terhelő sporttevékenység (pl. aerobik), illetve kerülendő a nagyobb rázkódással járó sportok (tánc, aerobik, futás, biciklizés) végzése.

  • 6 hónapig ne érje UV fény a műtéti heget

    A hegek megfelelő gyógyulása érdekében legalább 6 hónapig kerülni kell a közvetlen napfényt, mert a metszés helyének napoztatása a heg deformálódásával járhat. A hegeket a gyógyulási idő alatt nem érheti UV fény, azaz mind a napozás, mind a szolárium kerülendő.

A hasplasztika műtét ára:

Mennyibe kerül a hasplasztika műtét?
Erre a kérdésre a választ, csakis személyes konzultáció után tudjuk megadni.
Jelentkezzen be konzultációra az űrlap segítségével,kattintson ide!

 

Jelentkezz most ingyenes konzultációra!

Add meg elérhetőségeidet és kollégáink hamarosan keresni fognak telefonon egy ingyenes konzultációs lehetőséggel kapcsolatban!

Online tanácsadás kérdések és válaszok:

hasplasztikàn tùl
11 éve
Szèp Napot! Tùl vagyok egy hasi korrekciòs mûtèten,sebèsz csinàlta meg(sèrvkènt)nem plasztikai sebèsz.Nem akartam vègig menni a hònapokig tartò procedùràn,hogy 20 embernek mutogassam a szègyenletes kötènyem...szòval megmûtöttek...egy gondom van...csücskös vagyok.Òriàsi kötènyem volt,hiàba fogytam,a zsìrszövet nem akart eltûnni a bõrbõl.Màr kötèny nincs,viszont a szèle megmaradt... Mit lehet ilyenkor tenni? Elõre is köszönöm!
Hasplasztika
11 éve
Gratulálok a fogyásához, de ez önmagában nem elégséges a tb támogatáshoz. Ennél nagyobb fogyások szükségesek.
kötényhas
11 éve
A valódi kötényhas műtétét támogatja a tb. A területileg illetékes plasztikai sebészeti osztályon kell ehhez jelentkezni.
Hasplasztika
11 éve
Üdvözlöm. Mária vagyok. Érdeklődni szeretnék, hogy 161 cm vagyok. 97 kg-ról sikerült lefogynom 71 kg-ra. Szeretném megkérdezni, hogy jogosult lennék-e a a TB által finanszírozott hasplasztikára. Elégé zavar a hasam, mert meglógosodott. Ön végez ilyen műtétet, ami Tb által jön létre? Válaszát előre is nagyon Köszönöm. Mária
kötényhas
11 éve
Tisztelt Doktor Ùr! Nekem a legnagyobb problémám hogy a két terhesség után annyira megnyùlt a bőr hogy kötényhas alakult ki. Mindkettő terhesség császármetszéssel végződött. Igy még az is gond hogy főként melegbe a heg körül bepálik bepirosodik viszket begombásodik mivel nem szellőzik. Ujjabban már a köldököm is ilyen. Sajnos ez igen zavaro és szaga is van. Ezt támogatná a tb?
TBáltal finanszírozott kötényhas műtétje
11 éve
A fogyás a műtéthez feltétlenül szükséges, mert ez egy nagy rizikójú műtét a társbetegségei miatt is. Legalább 30 kg fogyás szükséges, és utána a területileg illetékes plasztikai sebészeti osztályon a műtét tb-re elvégezhető.
TBáltal finanszírozott kötényhas műtétje
11 éve
Tisztelt Doktor Úr! 53 éves, 20 éve inzulinos cukorbeteg vagyok, ezen kívül többféle betegséggel küszködöm. Mint pl. magas vérnyomás, L3-4-5 csigolyáknál kezdődő sérv, plusz egy a nyakamban, mozgáskorlátozott vagyok, és még hozzá ez a kötényhas, ami nagyban korlátoz a csekélyke mozgásomban, és nagyon nehéz a tisztán tartása is, sokszor bűzös, gombás váladék szaporodik alatti, hiába próbálom a tőlem telhetően tisztában tartani. Sajnos fogynom nem sikerül(130 kg), se diétával, sem gyógyszerrel. Abban van az utolsó reményem, ha megszabadítanának ettől a kötényhasamtól, talán könnyebben tudnék mozogni, a gerincem sem fájna annyira. Kérem Doktor Úr szíves válaszát, hogy tudna-e a bajomra segítséget nyújtani, és a TB által finanszírozott műtét javasolni.
óriás méretű kötényhas
11 éve
Azért kérdez nehezet, mert már a kollégám elmondta a szükséges lépéseket. A fogyásban kérem forduljon szakemberhez, mert több oka is lehet a hízásnak. Ezek rendezése után a területileg illetékes plasztikai sebészeten megoldható a műtéte.
óriás méretű kötényhas
12 éve
Tisztelt Doktor úr ! Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, melyre eddig nem sikerült választ kapnunk. Férjem kb.150 kg testsúlyú. Ez a magas testsúly elsősorban óriási kötényhasából ered. Hasa jobb oldalán, a hasfala annyira megereszkedett, hogy a térde alá lóg.Ez a hatalmas kötényhas rengeteg problémát okoz mind lelki, mid pedig fizikai téren. Emberek közé szégyell menni, mert megbámulják (59 éves ). A 4 fal közé van emiatt szorítva. Hasbőre a nagy súly miatt kiszakadozik, többször volt tályogos , állandó kötözést igényel. Köszvényes, és emiatt mozogni nagy fájdalmak árán tud. Jártunk már plasztikai sebésznél, aki min. 35 -40kg-os testsúlycsökkenést javasolt, a műthetősége érdekében. Sajnos ez lehetetlen, mivel sem gyalogolni, sem szoba kerékpározni nem tud a lógó has miatt. A nagy súlya ellenére nem abnormálisan kövér.. Nagyon kis étvágyú, főként gyümölcsöt, zöldséget fogyaszt, húst, kenyeret nagyon keveset. Ennek ellenére nem megy a fogyás. Kérem szíveskedjen segítségünkre lenni, hogy reménykedhetünk-e a plasztikai műtétben TB támogatással, vagy a nélkül. Minden megoldás érdekel ! Válaszát előre is nagy tisztelettel megköszönöm.
fogyás utáni hasplasztika
12 éve
Biztos, hogy egy ilyen mértékű fogyás után jogosult a jelenlegi törvények szerint OEP támogatásra. Jelentkezni kell a területileg illetékes Plasztikai Sebészeti Osztályon a fogyás befejezése után.

Értékelj minket

4.95/5 (109 szavazat)