Anyajegy és bőrelváltozások eltávolítása esztétikus, plasztikai sebészeti megoldással

A kimetszés után kevésbé látható heggel.

Vannak akik a zavaró bőrjelenségek megszűntetését szeretnék, de a bőrgyógyászati véleményezés után keresik fel klinikánkat a beavatkozás elvégzésére. Az általános bőrgyógyászati, illetve sebészeti ellátás során elsősorban a gyógyulás a cél, de legalább annyira fontos, hogy lehetőleg minnél kevesebb zavaró nyoma maradjon. Anyajegy és bőrelváltozás kezelése


A biztonság és az esztétika együtt az igazi

A bőr, vagy épp bőr alatti elváltozás műtéti megoldására, Dr. Falus György plasztikai sebész, finom műtéti és varrattechnológiával végzi az eltávolítást, ami után minden esetben a szövettani vizsgálatot is történik.

Arcon, látható helyen van?

Az egészségügyi szempontok mellett kiemelten fontos, hogy esztétikus legyen a végeredmény “mintha ott sem lett volna”.

Kérjük, forduljon hozzánk bizalommal, ha bármilyen bőrelváltozásról van szó:

  • anyajegy
  • fibróma
  • kásadaganat, zsírdaganat
  • basalioma

spinalioma, melanoma elváltozást nem operálunk, mert az complex utókezelést igényel, ezek kórházi ellátása javasolt.

Ne halogassa a döntést, hiszen ezek az elváltozások maguktól nem múlnak el. A szakszerű plasztikai sebészeti vizsgálat és beavatkozás a gyorsabb és minél szebb gyógyulást segíti.

Jelentkezz most
ingyenes konzultációra!

A kimetszés és szövettani vizsgálat orvosilag biztosabb

A lézeres beavatkozások egyre jobban terjednek, de az egyedüli biztonságos eljárás a kimetszés, amely után szövettani vizsgálattal állapítják meg, milyen sejteket tartalmaz. A lézeres eljárással kiégetik az elváltozást, amiből nem állapítható meg a szövettani a diagnózis.

Jóindulatú bőrelváltozások

  • Anyajegyek (Naevus)

    Az anyajegyek a pigmentsejtekből alakulnak ki, és színük a világosbarnától a sötétig terjedhet. Többségük ártalmatlan, de ritkán rosszindulatú elváltozássá fajulhat. A rendszeres bőrgyógyászati kontroll segít időben felismerni a problémát. Ha az eltávolítás szükséges, a plasztikai kimetszés biztosítja a legszebb gyógyulást.

  • Fibróma

    A fibróma egy gyakori, jóindulatú bőrnövedék, amely leggyakrabban bőrszínű vagy halványbarna. Puha, nyeles formában jelenik meg. Ártalmatlan, de zavaró lehet, ezért eltávolítása kimetszéssel és varrattal vagy leégetéssel történik.

  • Kásadaganat (Atheroma)

    A kásadaganat a bőr alatt kialakuló, tokos, faggyú tartalmú csomó. Sokszor fájdalmatlan, de gyulladás esetén megduzzadhat és érzékennyé válhat. Többször Ilyenkor a beavatkozás két lépésben történik: először a gyulladást kezeljük, ami feltárással megoldódik majd a teljes tokot eltávolítjuk, amivel meggyógyul. Ha nem gyulladt, egyszeri kimetszéssel véglegesen megszüntethető.

  • Zsírdaganat (Lipoma)

    A lipoma a bőr alatt elhelyezkedő, puha, mozgatható csomó. Jóindulatú, de esztétikai vagy kényelmi okból gyakran kérik az eltávolítását. Az elváltozást a teljes tokjával együtt vesszük ki, így nem újul ki. Ha nagyobb méretű, akkor zsírleszívással is eltávolítható, de sajnos ez a tokot nem szünteti meg teljesen, így esély van a kiújulására.

Rosszindulatú bőrelváltozások

  • Basalioma (Carcinoma basocellulare)

    A leggyakoribb bőrrák, amely általában lassan növekszik, és áttétet ritkán ad. Több formája létezik: felületes, pigmentált vagy mélyebben terjedő típus. Nagyobb elváltozások után lebenyes fedéssel állítjuk helyre a bőrfelszínt. Vannak olyan bőrtípusok, amikor sok ilyen elváltozás fejlődik ki, ilyenkor gyógyszeres kezelés is szóba jöhet, de ezt minden esetben szakorvosi konzílium mérlegeli

Melanoma vagy Spinalioma (Laphámrák) eltávolítást nem végzünk.

Ha a megvan a diagnózis, akkor ez a két elváltozás komplett onkológiai kezelést igényel, ami kifejezetten erre specializálódott helyeken végeznek.

Hogyan zajlik a beavatkozás?

  1. A műtét helyi érzéstelenítésben, ambulánsan történik. A kimetszés után finom plasztikai varrattal zárjuk a sebet, amit Steristrip tapasszal fedünk a minél szebb heg érdekében.
  2. A varratszedésre általában 2-3hét múlva kerül sor.
  3. A szövettani vizsgálatot nem mi végezzük el, hanem kórszövettani vizsgálatra elküldjük az anyagot.
    A szövettani eredmény körülbelül két héten belül készül el, ez alapján határozzuk meg a további teendőket - ha szükséges.

Egészség, megnyugvás és esztétikus végeredmény

A bőrelváltozások többsége jóindulatú, de minden gyanús növedéket érdemes megmutatni szakembernek. Ha műtét szükséges, a plasztikai sebészi eljárás garantálja, hogy az eredmény egészségileg biztonságos, esztétikailag pedig a lehető legszebb legyen.

Időpontfoglalás

Minél kisebb, minél előbb eltávolíttatod, annál nagyobb az esély a szebb gyógyulásra. Ha már tudod, hogy “ le kell vetetni” - válaszd a szép és alig látható nyommal gyógyuló plasztikai beavatkozást.

Jelentkezz most ingyenes konzultációra!

Add meg elérhetőségeidet és kollégáink hamarosan keresni fognak telefonon egy ingyenes konzultációs lehetőséggel kapcsolatban!

Online tanácsadás kérdések és válaszok:

Anyajegy eltávolítás
2 hónapja
Tisztelt doktorúr!18 éves lány vagyok és az arcomon az állam közepe körül van egy anyajegy ami kiskoromban jelent meg először és engem az érdekelne, hogy mennyiért tudná eltávolítani?
Minden műtétre igaz, hogy látatlanul nem tudjuk, hogy mit csinálunk. Bőrgyógyászati vizsgálat célszerű egy ilyen műtét előtt. Ingyenes a vizit, ahol szívesen látom egy bejelentkezés után.

Pácienseink ezt is kérdezték:

Mennyibe kerül egy eltávolítás, és mitől függ az ár?

A magánorvosnál végzett műtéteknek van költségük, amely a műtét jellegétől függ. Az egyszerűbb műtétek olcsóbbak, a nagyobbak drágábbak. A magánalapon végzett szövettani vizsgálat is pénzbe kerül. Az eltávolítást tb-alapon ingyenesen is el lehet végezni. Ez esetleg hosszabb várakozási időt vesz igénybe, és nem biztos, hogy plasztikai sebész végzi. Akik gyorsabban szeretnének műtétet, vagy nincs bizalmuk a kórházi ellátásban, azok magánklinikai ellátást keresnek.

Fizeti a TB a beavatkozást, vagy magánúton kell megoldani?

A TB finanszírozza a szövettani vizsgálatot és az eltávolítást, ami a páciensnek ingyenes kórházi körülmények között, illetve járóbeteg-ellátásban is. Az állami ellátásban előjegyzés alapján, akár hosszabb várakozási idővel történnek a műtétek. Magánúton ezek pénzbe kerülnek, de sokkal gyorsabban végezhetők el.

Mi történik, ha a szövettani eredmény rosszindulatú elváltozást mutat?

Többfajta rosszindulatú daganat létezik. Mindenképpen fontos a daganat teljes egészének eltávolítása, amit a szövettan igazol. Az esetek egy részében ezek a műtét után további kezelést nem igényelnek. Azonban vannak olyan típusok, amelyek eltávolítása után onkológiai utógondozásra van szükség – sugárterápiára, kemoterápiára –, ezt már az onkológus irányítja.

Milyen heg marad a kimetszés után, és mennyi idő alatt halványul el?

Az eltávolítás műtéti módszerétől függ a visszamaradó látvány. A precíz kimetszésnek kevésbé látható hege alakul ki, ezért főleg arcon vagy más, jól látható helyen van ennek jelentősége. Minden heg kihalványul: van, akinél ez néhány hónap, van, akinél akár több év is lehet. A heg kihalványulása és a gyógyulás nagyon egyéni, függ a bőr és a szövetek állapotától, valamint a hajlamtól.

Kell előbb bőrgyógyászhoz mennem, vagy elég a sebész?

Előzetes bőrgyógyászati vizsgálatot mindenképpen javaslunk, mielőtt plasztikai sebészhez fordulna. Egy bőrgyógyász szakorvos speciális módszerekkel vizsgálja a pácienst, ami biztosabbá teszi a diagnózist. A szövettani vizsgálat a legbiztosabb módszer a képlet megítélésére.

Hány növedéket vagy fibrómát lehet egy alkalommal eltávolítani?

Kórházi körülmények között a TB egy alkalommal 2 elváltozás eltávolítását finanszírozza. Magánúton végzett műtétek esetén nincs korlátozás, többet is eltávolíthatunk egy alkalommal. Ez mindig a növedékek, illetve a meglévő bőrelváltozás típusok mennyiségétől és elhelyezkedésétől függ: mennyire vannak közel egymáshoz, mekkora bőrfelületet érintenek, illetve azonos vagy eltérő típusokról van-e szó.

Fáj az eltávolítás?

A beavatkozást helyi érzéstelenítésben végezzük: a műtéti terület jól elzsibbad, ezért nem fáj. Az érzéstelenítés helyileg adott injekcióval történik; a szúrás kellemetlen, de ehhez is adhatunk előtte fájdalomcsillapító zselét a bőrre, ami azonnal hat.

Mennyi ideig tart a beavatkozás, és utána egyedül hazamehetek?

Általában rövid ideig tart, de ez függ a műtét jellegétől. Olyan esetben, amikor a kimetszés nem elegendő, hanem akkora az elváltozás, hogy a test egy másik pontjáról pótolni kell a bőrt, a beavatkozás kicsit hosszabb időt vesz igénybe. Ezt általában előre látjuk, és az orvos így számol a műtéti idővel, ami 30 perctől akár két óráig is tarthat. A műtét után a páciens minden otthoni tudnivalót megkap, és saját lábán távozik. Javasoljuk, hogy hazafelé, friss műtéttel ne vezessen autót.

Hányszor kell mennem a konzultációtól a szövettani eredményig?

Első alkalommal történik a vizsgálat és a mintavétel a szövettanra. A szövettani eredmény általában 2–3 hét alatt készül el; sokszor elég akkor jönni kontrollra. Ennek nyomán egyeztetjük a műtét idejét, ha szükséges. Bármiféle panasz esetén megbeszélés alapján előbb is lehet jönni.

Mikor lehet vizes a seb, mikor zuhanyozhatok a kimetszés után?

Műtét után a sebet tisztán kell tartani, mert így kisebb az esély a gyulladások kialakulására, és szebben gyógyulhat. Egyes orvosok nem szeretik, ha a sebet víz éri a varratszedésig; ez általában 2–3 hét. A kötés eltávolításával egy rövid zuhanyozás már a műtét utáni napon lehetséges. Kádfürdő, jakuzzi, szauna, uszoda, vagyis hosszabb ideig tartó vízben áztatás csak a seb teljes begyógyulása és a környező szövetek megnyugvása után javasolt, ami kb. 2 hónap körül van.

Mikor sportolhatok, mehetek uszodába vagy szaunába az eltávolítás után?

Egy kisebb műtéti vágás esetén a sportolás néhány nappal a műtét után lehetséges. Egy nagyobb hegnél több hét kihagyása javasolt. Ez függ a heg nagyságától és a testen lévő helyétől.

Mennyi időre esem ki a munkából a műtét után?

A műtéti beavatkozás helyétől és nagyságától, valamint a munkától függően változó a műtét utáni pihenés; legtöbbször már másnap lehet dolgozni.

Lehet nyáron műtétet végezni, vagy jobb megvárni az őszt?

A beavatkozás általában nem sürgős műtéti lépés. Azt javasoljuk, hogy a szabadon látszó, napfénynek kitett területen inkább ősszel vagy télen végeztesse el. Akkor sem szabad azonban napoztatni vagy szoláriumoztatni a heget. Az erős UV-sugárzás miatt nyáron nagyobb az esély arra, hogy a heg nem fog olyan szépen gyógyulni. A fedett testrészeken bármikor el lehet végezni a műtétet, mert nem a meleg számít, hanem az UV-sugárzás.

Mit lehet tenni azért, hogy a heg minél kevésbé látszódjon?

Ahhoz, hogy a heg szinte láthatatlanul, szépen gyógyuljon, a műtét után oda kell figyelni a terület tisztán tartására, érdemes óvni az UV-sugárzástól, valamint a feszüléstől. A seb hosszabb ideig tartó áztatása nem tesz jót. Az olyan mozdulatok, erőltetések, amelyek a seb szétnyílását okozhatják, hátráltatják a gyógyulást, és szélesebb, csúnyább hegek maradhatnak vissza.

Visszanőhet az anyajegy a kimetszés után?

A szakszerűen, orvosilag, egészben eltávolított anyajegy nem nőhet vissza. Ha az elváltozást nem sikerül maradéktalanul eltávolítani, előfordulhat, hogy az anyajegy kiújul, sőt a korábban jóindulatú elváltozás akár rosszindulatúvá is alakulhat.

Mikor gyanús egy anyajegy, milyen jelekre érdemes odafigyelni?

Ha egy anyajegy hirtelen megváltozik – például növekedni kezd, megváltozik a színe, nedvedzik, vagy az addig sík elváltozás kiemelkedik a bőr felszínéből –, az arra utalhat, hogy már nem ártalmatlan folyamatról van szó. Ilyenkor mindenképpen fel kell keresni egy bőrgyógyászt.

Eltávolítható a nemkívánatos képlet a szemhéjról, az orrról vagy az ajak környékéről?

A pigmentált anyajegy a test bármely területéről eltávolítható, akár a szemhéjról, az orrról, illetve az ajak környékéről vagy magáról az ajakról is. A kisebb, panaszt nem okozó képletek eltávolítására esztétikai okból természetesen van lehetőség.

Gyereknél is elvégezhető a műtét, van alsó korhatár?

Bőrgyógyászatilag igazolt, kifejezetten esztétikai célú elváltozás eltávolítása gyermekeknél kizárólag akkor javasolt, ha a beavatkozást maga a gyermek is szeretné, nem csak a szülők kérik. Fontos, hogy a gyermek megértse és elfogadja a helyi érzéstelenítő injekcióval járó apró kellemetlenséget, hiszen síró, hevesen ellenálló gyermeket nem operálunk.

Terhesen vagy szoptatás alatt eltávolítható egy zavaró bőrelváltozás?

Várandósság vagy szoptatás ideje alatt a jóindulatú képletek eltávolítását a helyi érzéstelenítő injekció alkalmazása miatt nem javasoljuk, hiszen ezek nem sürgős beavatkozások. Ha viszont gyanús bőrelváltozás vagy rosszindulatú daganat feltételezhető, nem szabad várakozni; igaz, a típusoktól függően bizonyos esetekben rövid idejű halasztás mérlegelhető.

Véralvadásgátlót szedek / cukorbeteg vagyok — eltávolítható egy zavaró bőrelváltozás így is?

Véralvadásgátló szedése vagy cukorbetegség esetén a műtét elvégezhetőségét és időzítését mindig egyedileg kell mérlegelni. A véralvadásgátlók szedése – a meglévő alapbetegség függvényében – a beavatkozás előtt néhány napra felfüggeszthető, vagy más gyógyszerrel helyettesíthető. Megfelelően karbantartott cukorbetegség mellett számolni kell a lassabb sebgyógyulással. Kezeletlen diabétesz esetén nem, vagy kizárólag halaszthatatlan, végszükséghelyzetben végzünk műtétet, ha a bőrelváltozás azonnali beavatkozást igényel.

Jelentkezz most
ingyenes konzultációra!

Értékelj minket

0.00/5 (0 szavazat)