Milyen mellimplantátumot válasszak?

Milyen mellimplantátumot válasszak?

Mellimplantátum fajták

Erre a kérdésre nem tudok olyan választ adni, ami mindenkire egyformán alkalmazható. 

Egész egyszerűen minden helyzet más. Ugyanakkor tudom, hogy mindenkinek, aki a mellnagyobbítást választja, a legfontosabb kérdés, hogy hogyan fog kinézni műtét után. Ez nem csak a mérettől, de az implantátum alakjától és kiemelkedésétől is függ. 

Azt is nagyon fontos megérteni, hogy a “szép” erősen szubjektív fogalom. Nem mindenki lenne elégedett ugyanazzal a végeredménnyel, az elvárások különbözőek. Van aki egy teljesen természetes megjelenést szeretne, másoknál pedig éppen ellenkezőleg, a feltűnő eredmény a lényeg. Már csak ezért sem lehet uniformizált választ adni a mellimplantátum fajták vonatkozásában.. 

Azt is figyelembe kell venni, hogy szinte mindenki alakja, alkata különböző. Fontos, hogy milyen magasak, izmosak vagyunk, az is fontos, milyen széles a váll, a  mellkas, a mell alakja, és a test alsó területe. 

Ezek a tulajdonságok orvosilag befolyásolják a választható implantátumok körét. 

A természetes hatás eléréséhez tudni kell, hogy az implantátum nem, vagy csak nagyon kis mértékben lehet szélesebb, mint a mell saját szélessége. Emiatt ha valakinek nagyon kicsi keblei vannak vagy kevés mellszövettel rendelkezik korlátozott a választék. Amikor valaki nem a természetes hatásra törekszik, akkor ezek nem szempontok.

Emellett figyelembe kell vennünk az élethelyzetet is. Egy fiatal felnőtt esetében valószínű, hogy még terhesség, szoptatás történik a jövőben, ez is más elbírálás alá kerül, mint egy olyan páciens, aki már nem tervez több gyermeket. 

Zárójelben megjegyzem, hogy a beültetett implantátum nem gátolja a szoptatást, vagyis ha nem tervezett terhességről van szó, akkor sincsen probléma. 

Az életvitel, életstílus is komolyan behatárolja a választható implantátumok körét. Egy aktív életet élő hölgy, aki például versenysportoló, inkább kisebb mérettel jár jól. Sok sporttevékenységet nem igazán lehet magas szinten űzni túl nagy keblekkel, ezt minden esetben érdemes mérlegelni. 

Az első konzultáción az orvos felméri a páciens alakját, kívánságát. Természetesen alaposan kikérdezi a pácienst az életviteléről, elvárásairól, jövőbeni terveiről. Azt is el kell dönteni, hogy ha esetleg van meglévő krónikus betegség, ami karban van tartva, vagy egyáltalán vállalható-e a műtét. Ezek alapján tud az orvos javaslatot tenni, hogy milyen implantátumok jöhetnek szóba.

Többféle műtéti eljárás létezik az implantátumok behelyezésére. Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is. Hogy melyiket javasoljuk, függ a  testalkattól illetve az elvárt végeredménytől. Ezek szintén behatárolják a választások körét, ezért azt javasoljuk, hogy a mellimplantátum fajták tekintetében konzultálj a plasztikai sebészeddel.

Ha az orvosilag releváns kérdésekre megkaptuk a  választ, akkor már leszűkült a  választások köre. 

Most jöhetnek a szubjektív szempontok: Mekkora, milyen alak, profil lesz a legtökéletesebb?

Az első és legkomolyabb kérdés hogy mekkora méretet válasszunk. Sajnos az implantátumok méretei nem egyeznek a melltartó kosár méretekkel így nehéz elképzelni vagy összehasonlítani. Léteznek természetesen összehasonlító táblázatok, illetve vannak minták, amik segítenek elképzelni a jövendőbeli eredményt. 

A végeredményt a nagyság mellett az implantátum profilja is meghatározza. Ez majd attól függ, hogy a mell mennyire emelkedik ki, mennyire lesz domború, előreugró, feltűnő.  Ebben elsősorban az a  döntő, hogy mit vár el a páciens, de érdemes az orvos véleményét is meghallgatni. 

Volt néhány olyan páciensem, akinek más volt az elképzelése, mint amit én gondoltam, – sokkal nagyobbat akart, mint a javasolt, és volt amikor utólag beláttam, hogy igaza volt, de a legfontosabb, hogy a páciensnek megfeleljen.

Látható, hogy ez egy kényes kérdés. Egyszerre kell megfelelni a  páciens elvárásainak, olyan melleket kialakítani, ami illeszkedik az alakjához, életformához, élet stílusához. 

Érdemes az orvos javaslatát figyelembe venni, hisz az évek alatt felgyűlt tapasztalat nagy segítség ahhoz, hogy megfelelően válasszunk. Érdemes a túlzó, irracionális elvárásokat elengedni, ezek nem biztos hogy a  megfelelő eredményt adják. 

Összefoglalva sok szempontot kell figyelembe venni az implantátum kiválasztásához, nem az orvos választ – mi csak tanácsot tudunk adni, és a közös megbeszélés alapján a különböző szempontok alapján a páciens dönt a lehetőségek közül.

Jelentkezz most ingyenes konzultációra!

A szerzőről

Related posts

A mellnagyobbító műtét altatásban vagy helyi érzéstelenítéssel történik?

Mellnagyobbító műtét Maga a mellnagyobbítás műtét technikailag ugyan  elvégezhető helyi érzéstelenítésben is, vagy teljes érzéstelenítésben – altatásban- is. De nem végezzük helyi érzéstelenítésben. Helyi érzéstelenítés és ellenjavallatai A helyi érzéstelenítés során a páciens teljesen éber és tudatánál van. Mivel az eljárás során nem lehet teljes érzéketlenséget elérni, így a teljes fájdalommentesség sem garantálható. Mindenki szervezete

Lehet-e szoptatni implantátum beültetése után?

Implantátum beültetés A mellplasztika, mellimplantátum beültetés mindenképpen tervezett műtét. Hogyan függ össze ez a tény a szoptatással? Úgy, hogy tervezett műtétről van szó, vagyis érdemes a melliplantátum beültetést tudatosan, a családtervezéssel összhangban elvégeztetni. A mell alakja, mérete erősen függ a hormonális hatásoktól. Természetesen más tényezők is befolyásolják a mellek alakulását, életkor, testalkat, testzsír százalék, stb.

Mi a különbség a sima és a textúrált felületű implantátum között?

Mellimplantátum típusok A mellimplantátum beültetés az egyik legkeresettebb és leggyakoribb plasztikai beavatkozás. a mellnagyobbítás legelterjedtebb formája. Azonban jelen pillanatban annyi féle forma, méret és egyéb tulajdonság alapján lehet választani, hogy felsorolni is nehéz. Az implantátum beültetése alapvetően esztétikai kérdés, tehát mindig próbálunk arrafelé menni, amit a páciens szeretne. Azonban nagyon sok tényező van, amit figyelembe